Élet-Stílus

200 méterrel a kínai maraton célja előtt eltévedt a mezőnyt vezető futó

Mire megtalálta, hogy merre kell menni, a mögötte futó versenyző megelőzte a kínai versenyen

Az észak-koreai Ri Kangbom teljesen egyértelműen vezette a mezőnyt, és biztos volt, hogy ő fogja megnyerni a kínai Dongguan városában rendezett vasárnapi maratonfutást – egészen az utolsó 200 méterig. Ekkor azonban Ri rossz irányba kezdett el futni.  A férfi ugyanis nem az útvonalat, hanem az előtte haladó közvetítőkocsit követte, ami a cél előtt letért a pályáról – írta a helyi sajtó.

Mire Ri észrevette, hogy milyen hibát követett el, már késő volt. Az időveszteség elég volt ahhoz, hogy a mögötte haladó japán futó, Kamino Dajcsi az utolsó métereken megelőzze, és ezzel ő nyerte a versenyt.

Nem ez volt az első Kínában rendezett maratonfutás, ami botrányoktól volt hangos:

Bringával akartak félmaratont nyerni, de lebuktak
Kínában nagy hagyománya van a futóversenyes csalásoknak.
Örökre eltiltották a futót, aki bicóra pattant a maraton közben
A kínai városban tartott futóversenyen nem csak ez volt az egyetlen egy furcsaság.
Minden idők legnagyobb csalását leplezték le Kínában
Hihetetlen történet a sencseni félmaratonról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik