Élet-Stílus

Örökre eltiltották a futót, aki bicóra pattant a maraton közben

A kínai városban tartott futóversenyen nem csak ez volt az egyetlen egy furcsaság.

Egész életére eltiltottak a Xuzhou városban megrendezett nemzetközi maratonfutó versenyről egy futónőt, aki úgy próbált meg csalni, hogy egyes szakaszokon kerékpárra pattant, és futás helyett biciklizett – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett, D2113 rajtszámú versenyző 5 óra, 38 perc és 36 másodperc alatt tette meg a maratoni távot.

A nő teljesítménye akkor vált gyanússá, amikor az utolsó 2,2 kilométert alig több mint hét perc alatt „futotta” le. A maraton rendezői közölték, a nőt diszkvalifikálták, mert a figyelmeztetések ellenére tiltott eszközt használt. Eredményét törölték, és örökre eltiltották.

A Shanghaiist közben megemlítette, hogy nem ez volt az egyetlen furcsa történés a kínai városban tartott futóverseny. A versenyzőknek kirakott banános ládákat és vizespalackokat ugyanis a járókelők fosztogatták. Akik még a vízosztó önkénteseknek kirakott székeket és asztalokat is lenyúlták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik