Élet-Stílus

Megcsalt a vőlegényem, szakítsak vagy házasodjak?

A menjek vagy maradjak kérdése bármilyen korosztályban sorra kerülhet, most hatvan év feletti olvasónk kérdezi tőlünk, mit tegyen a megcsalás után. Ha téged is megcsaltak, ha te magad vagy a hűtlenkedő és szeretnéd megosztani az idáig vezető utat, ha szerető vagy és szeretnél végre a másodhegedűs szerepéből kikerülni, várjuk a leveled az igyjartam@24.hu email címre.

A korábbi problémáink után kibékültünk a vőlegényemmel és boldog voltam, hogy vele lehetek. Elutaztam hozzá majdnem 300 kilométert és örültem, azonban ő este elővette a laptopját, belépett a Skype-fiókjába, azt mondta, a barátai üzeneteit nézi meg. Együtt néztük, engem is odahívott, közben észrevettem, hogy egy idősebb nővel is rendszeresen üzeneteket küldenek egymásnak. Megkérdeztem tőle, ki ez a nő? Az volt a válasza, hogy munkaügyben kereste meg korábban. Megjegyeztem a nő nevét, és amikor pár nappal később hazamentem, megkerestem a nőt. Azt kérdeztem tőle, hogy honnan ismeri a vőlegényemet és milyen célból van a vőlegényem Skype-oldalán? Azt kérdezte tőlem, miért érdeklődöm? Megírtam neki, hogy 30 hónapja vagyok a menyasszonya, elküldtem a gyűrűket fotón kettőnkről és a gyűrűkről is. Kételkedett, hogy nem mondok igazat, aztán felismerte az asztalterítőt a képről. Elmondta, hogy férfi-nő kapcsolatban vannak, minden szép és jó elképzelhető köztük. Rengeteg fotókat küldött nekem, együtt nyaraltak, és a közös képeken hatalmas szerelmet láttam kettejük közt. Akkor is volt a vőlegényem lakásán, amikor mi már együtt voltunk, pedig úgy tudtam, hogy szakítottak. A vőlegényem azt mondta, az ő küszöbét még nő nem lépte át amióta megözvegyült, egyértelműen kiderült, hogy hazudott. Végül mindketten felhívtuk a vőlegényemet és ő szorítóba került, levelek jöttek mentek köztünk, sárdobálásokkal együtt. Végül azt írta nekem, mondjam meg, mit szeretnék a kapcsolatunkkal, mert ő igazodik hozzám. Hiányzom neki, és azt mondja, kizárólag engem szeret, velem lehet boldog. Ő beteg, féléve él katéterrel, és azt hiszem, hogy a nő és közte még tart a viszony. Nagy a problémám, nem tudom, mi legyen, tegyek-e pontot a kapcsolatt végére vagy várjak még a házasságra? Feleségül szeretne venni hamarosan, és arra várunk, hogy a katéteres eljárás megszűnjön.

Az olvasói levelet Ilonától kaptuk, korábban már írt nekünk a témában, őszre tervezték az esküvőt, a vőlegénye azonban eltitkolta előle a másik mobiltelefonját.

Kiderült, hogy a vőlegényemnek két mobiltelefonja is van
A legszembetűnőbb jele a megcsalásnak, ha a partner titkolja a telefonhívásait.

Mit lehet tenni?

A megcsalás minden esetben bizalomvesztéssel jár együtt, a hazugságok, amikre idővel fény derül, rengeteg fájdalmat okoznak. Ezek megkérdőjelezhetik az elköteleződést, a továbbiakat, érthető, ha valaki úgy dönt, nem folytatja tovább, inkább más utat választ. Idősebb korú olvasóimtól és kliensemtől gyakran hallom azt, hogy már az utolsó társukat keresik, hogy nem szeretnének életük hátralévő részében egyedül maradni. Ez egy igen erős motiváció lehet arra, hogy a megcsaláson túllendüljön valaki és arra koncentráljon, ami a célja: ha jelen esetben a házasság az, vagy az egyedülléttől való félelem, akkor ez is érthető döntés, senkinek nem szabad ítélkeznie.

Ha a házasság mellett döntenek együtt, akkor a külső kapcsolatot teljesen le kell zárni és közösen együtt egy új jövőképet kellene felépíteni.

Mindenképpen tisztázni kellene olvasónknak a partnerével, hogy mit vár el, hogyan képzeli el a közös életüket és mik a tervei. Részletesen érdemes kitérni a megcsalás fogalmára, lehetséges, hogy a férfinek szüksége van a saját önbizalma építéséhez arra, hogy más nőkkel is levelezzen, hogy magába bolondítson nőket. Az is lehet, hogy azt a kapcsolatot már régen lezárta, és 100%-ban olvasónkkal szeretne lenni. Sajnos, amikor kiderül a megcsalás, a hűtlen félben elindul a bűnösség érzése, gyakori, hogy jóvá szeretnék tenni a történteket, hogy bizonyítani szeretnének. A megcsalt félben pedig folyamatosan ott van a gyanakvás, egy erős késztetés arra, hogy nyomozgasson, beleolvasson olyan levelekbe, amikhez nincs köze. Ha úgy döntenek, hogy egymással folytatják tovább, akkor olvasónknak is meg kell ígérnie, hogy befejezi a nyomozgatást, tiszteletben tartja a levéltitok fogalmát.

Olvasónknak joga van megkérdezni és megtudni a megcsalás részleteit, viszont ahogy mindezt megtudta, és ezek után is folytatni szeretné a kapcsolatot, akkor többé nem szabad felhánytorgatnia. A partner joggal kérdezheti meg, hogy mi a garancia arra, hogy éveken keresztül nem fogja a szemére vetni a történteket? A kérdések elkerülhetetlenek, fontos is megbeszélni mindent, a kommunikáció, ha építő jellegű, ketten együtt képesek lesznek átvészelni a nehézségeket. A tisztázáshoz célszerű lenne olvasónknak is megkérdeznie önmagától, hogy van-e olyan probléma a kapcsolatukban, olyan viselkedés esetleg, ami hozzájárulhatott a megcsaláshoz, annak tagadásához, a hazugságokhoz? A hűtlen félnek pedig fel kell tennie saját magának a kérdést, miért van szüksége több nőre, mire van valójában szüksége ahhoz, hogy a hűtlenkedést elkerülje?

A megcsalás a megcsalt fél számára minden esetben önbizalomvesztéssel, önértékelési problémákkal jár együtt. Igen nehéz folyamat ez, a gondolatok a hűtlenség körül forognak, szinte beszűkül a világ, és másra nem is igazán tud koncentrálni. Ez nem egy örökké tartó állapot, és sajnos sok esetben a szakítás után is még jó ideig megmaradnak ezek az érzések. Apró célokkal, a hobbi gyakorlásával, szerető barátokkal, családtagokkal, szívet melengető cselekvésekkel sokat tehetünk azért, hogy hamarabb talpra álljunk.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik