A fél internet egy pukin vitatkozik.
Eric Swalwell kaliforniai képviselő, aki nyáron kiszállt a demokraták elnökjelöltségéért folyó küzdelemből, a MSNBC csatorna Hardball című műsorának vendége volt.
Ahogy a videó felkerült az internetre, az emberek egymásnak estek: az egyik csoport amellett kardoskodott, hogy Eric Swalwell volt a tettes, a többi user azonban Chris Matthews műsorvezetőt gyanúsította.
Először is mutatjuk a felvételt, aztán következnek a pukigate további részletei.
A twitterezők nem mindennapi magyarázatokkal álltak elő saját álláspontjuk védelmében. Volt, aki szerint egyértelműen Swalwell szellentett, hiszen a felvételen látható, hogy a képviselő egy pillanatra előredől, megfeszül, majd kilazít. A BuzzFeed újságírója kerek perec rá is kérdezett a politikusnál, aki ennyit válaszolt:
Nem én voltam!
A másik tábor szerint biztos, hogy Chris Matthews műsorvezető eresztette el a galambot, merthogy állítólag előszeretettel könnyít magán a stúdióban. Volt, aki szakértői szemmel (füllel) fordult az események felé, és azt állítja, Matthews volt, mert
Más pedig azért biztos a műsorvezető bűnösségében, mert az interjúalany zajos bejelentkezése közben a mikrofonokban nem lett volna ennyire hangosan hallható a hang.
A műsor hivatalos Twittere először csak törölte a pukigate-tel kapcsolatos kommenteket, majd váratlanul bejelentette, hogy egy bögre csúszott végig az asztalon, annak a hangját lehetett hallani.
Sorry to disappoint the conspiracy theorists – it was the #hardball mug scraping across the desk. Get yours today and let’s get back to the news! https://t.co/SG8Owm2IBw
— Hardball (@hardball) November 19, 2019
A userek természetesen nem fogadják el a hivatalos magyarázatot. Viszont egyre többen ültek géphez / nyúltak a telefonjukhoz, hogy pártállástól függetlenül véleményt alkossanak ebben a kétségkívül fontos ügyben. Nem véletlen, hogy az egyik kommentelő szerint a pukigate olyan, mint a karácsony: összehozta az amerikaiakat, mert most mindenki erre az egy dologra koncentrál, és többé ezt soha senki nem veheti el tőlük.