Élet-Stílus

Snoop Dogg továbbra is keményen odaszólogat Tekashi69-nak

Nagyon nem tetszik az amerikai hip-hop bázisnak, ahogy a börtönben csücsülő rapper ügyködik a bíróságon.

Mint ismeretes, megkezdődött Tekashi69 rapper bírósági tárgyalása, merthogy elég sok vádpontot felhoztak ellene különböző bűncselekmények kapcsán. A börtönbüntetés elkerülése miatt, vádalkura is hajlandó, így elkezdte feladni azokat a bandatagokat, akik érintettek különböző ügyekben.

Például Cardi B-t is bandatagként nevezte meg:

Tekashi69 vallomásában Cardi B-t is megnevezte bandatagként
Jelenleg éppen kooperál a hatóságokkal enyhébb büntetésért cserébe.

Ez nem igazán tetszett Snoop Doggnak, aki keményen nekiment Tekashi69-nak, akit műgengszternek tart, és patkányként utalt rá emotikonok formájában. Most egy posztot tett ki arról, Tekashi vonatkozásában mit is jelent az angol snitch, azaz besúgó kifejezés.

Bocs, nigga, próbálok hazajutni

– utalva ezzel a bandatagok feldobására.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

snoopdogg (@snoopdogg) által megosztott bejegyzés, Szept 18., 2019, időpont: 2:38 (PDT időzóna szerint)

Illetve korábban egy másik poszthoz is kommentelt, ami arról szólt, Tekashi új ügyvédet vett fel, aki például 21 Savage-nek is segített a kitoloncolással kapcsolatos ügyénél. Ahogy Dogg írta:

Hagyni kell a patkányt megrohadni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

DJ Akademiks (@akadmiks) által megosztott bejegyzés, Júl 10., 2019, időpont: 12:15 (PDT időzóna szerint)

Ezen túl egy mémet is kirakott O. J. Simpsonnal kapcsolatban, aki gyilkossági ügyekben 2-0-ára áll Tekashival szemben. A videó amúgy szerkesztett, mert egy kiragadott részlete volt Simpson videójának, ahol az NFL-játékos Antonio Brown szexuális erőszakkal kapcsolatos ügyeiről beszélt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

snoopdogg (@snoopdogg) által megosztott bejegyzés, Szept 21., 2019, időpont: 4:13 (PDT időzóna szerint)

Máris kidobta a Pats a legbalhésabb NFL-játékost
Antonio Brown mennyből a pokolba jutott pár nap alatt.

Kiemelt kép: Shareif Ziyadat/WireImage

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.