Élet-Stílus

61 évesen szülhet a nagyszokondi nő

Az asszonynak van már 14 gyermeke.

61 évesen hozhatja világra gyerekét vagy gyerekeit egy Szatmár megyei nő – írja egy helyi portál alapján a Maszol.ro. A nagymama korú asszonyt állandó felügyelet alatt tartják a szatmárnémeti orvosok.

PresaSM című helyi portál szerint a 61 éves nagyszokondi nőnek már van 14 gyereke, háromszor ikreket hozott világra, ezért az orvosok ezúttal sem zárják ki az ikerterhesség lehetőségét.

2005-ben egy bukaresti nő, Adriana Iliescu 66 évesen hozta világra Eliza nevű kislányát, ezzel ő volt Románia legidősebb kismamája.

Tavaly írtuk meg, hogy egy 70 éves mexikói nő azt állította, állapotos a nyolcadik gyermekével. Addig a rekorder Maria del Carmen Bousada de Lara volt, aki 66 évesen és 358 naposan adott életet ikergyermekeinek 2006 decemberében.

Egy 70 éves nő állítja, ő a legöregebb terhes anya a történelemben
Ultrahangképekkel próbálja bizonyítani a szavahihetőséghét a mexikói asszony.

A világ egyik legöregebb kismamája, mesterséges megtermékenyítés után szintén egy ikerpárnak adott életet.

Hetvenévesen szült ikreket egy nő
A világ legöregebb kismamája 69 évesen, mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik