Az időjárás, az évszakok változásai, életünk eseményei, az azokhoz kapcsolódó problémák mind ösztönözhetnek olyan belső lelki folyamatokra, amik odáig vezetnek, hogy egy pár terápiás segítséget kér. A jó idő, az egyre több napsütéses órák száma előcsalogatja a szunnyadó vágyat, és ha eddig nem volt feltétlenül célkeresztben a szexualitás, akkor előtérbe kerülhet annak hiánya, minőségi változása. De mikor, milyen helyzetben érdemes párterápiára menni, mi kell ahhoz, hogy működjön a terápiás segítség?
Az elmúlt egy évben négy olyan házaspár is érkezett hozzám terápiára, akik mindegyikénél a férj kért először segítséget a következő felkiáltással:
Gyógyítsa meg a feleségemet, baj van vele!
Mindegyiküknél az a helyzet állt fenn, hogy a feleség évek óta eltolja magától a szexet, és csak akkor űzi, ha nagyon szükséges. Egy ideig mindegyik feleség elzárkózott a terápia gondolatától, végül nagy nehezen, de rászánták magukat. A kétségbeesett, szexmentes életet élő férjek azt is kérték tőlem, hogy segítsek nekik túlélni a ritkás szexuális életüket, mondjam meg, hogyan kezeljék a feleséget. Az ilyen kezdet a terápián természetesen nem sok jóval kecsegtethet, hiszen
Az ellaposodott kapcsolat, a hűtlenség, a szexuális problémák olyan gondokká is válhatnak, amik éveken keresztül fennállhatnak, a harmónia ilyenkor egyáltalán nem jellemzi a kapcsolatot. A másik fél hibáztatása esetén inkább egyéni terápia szükséges, mint a szexterápia, ami azért párterápia, mert két ember szexuális életéről van szó. Jellemző, hogy a terápiára érkező, szexmentes életet élő férfiak ultimátumokkal dobálóznak, és azt mondják, ha ezt a problémát nem oldja meg a feleség, akkor elválnak, mert elegük van. Vannak esetek, amikor a terapeutától akarnak erről hallani már az első alkalommal, és azt várják, ő mondja meg, van-e értelme a házasságnak, vagy váljanak el. Ez a hozzáállás sem célravezető, hiszen egyrészről sarokba szorítva érezheti magát a partner, másrészről pedig a terapeutának a segítségnyújtás a feladata, nem pedig az, hogy átvállalja a döntés felelősségét.
Abban sem tud segíteni a terapeuta, hogy látatlanba megmondja, lehet-e dolgozni azon, hogy jobb legyen a kapcsolat, hiszen ezt előzetesen már a partnertől érdemes megtudni, és közösen segítséget kérni. Ha kimondják egymásnak, ha nem, látható jelei vannak annak, ha még van remény arra, hogy jobb lehet a kapcsolat. Ezt a negatív oldaláról érdemes megközelíteni: ha a kapcsolat inkább arról szól, hogy az egyik fél ad, ő tesz azért, hogy működjön, ha csak ő szeretne változást, akkor a terápia sem fogja hozni a kívánalmakat.
A sikeres terápia feltétele az áldozathozatal, az energiabefektetés és az együttműködés mellett az, hogy fogalmazódjon meg a terápiás ülésen a közös cél. Ha az egyik fél azért küzdene, hogy harmonikus, közös szerelmi kapcsolatban éljenek, a másik fél pedig a válási szándékát, esetleg a válás anyagi rendezését szeretné elintézni a párterápián, akkor ismét nincs értelme belevágni a terápiába.
Az említett négy házaspárra visszatérve, a feleségek motivációja már az elején nem volt egyértelmű, mindegyikük ultimátum miatt jött el a terápiára. Ebben a helyzetben a terapeuta feladata, hogy tisztázza, mindketten egyformán felelősek a továbbiakért, ezért csak akkor van értelme, ha valóban mindketten szeretnék. A négy házaspárból kettőnél kiderült, hogy a feleség szeretőt tart párhuzamosan, és eszük ágában sincs válni, vagy javítani a szexuális életen a házasságban. A harmadik feleség a válás rendezését szerette volna tisztázni, mivel a férj megmondta neki, hogyha válnak, nem kap egy fillért sem a közös családi házból. A negyedik feleség megnyílt és megfogalmazott közös célt a férjjel együtt, azonban kiderült, hogy a kezdetektől fogva nem szereti a férje testének ízét és szagát, sok esetben emiatt hárította a szexet.
A példákból látható tehát, hogy a sikeres szexterápia mindkét emberen egyaránt múlik, és csak akkor van értelme, ha őszintén képesek elmondani a terápián a gondokat. Sok esetben ez az őszinteség az, ami miatt kételkednek abban a férfiak és a nők is, hogy segítséget kérjenek, félnek beszélni a legféltettebb titkaikról, tartanak attól, hogy olyasmi is szóba kerül, amiről nem szeretnének beszélni. A párkapcsolati krízisekben rengeteg érzelem van jelen, a csalódás, a fájdalom, a szomorúság, a düh, a kétségbeesés például. Ezekkel együtt élünk a mindennapokban, egészen addig, amíg a szituáció rátelepszik a fejünkre és befolyásolja az élet egyéb területeit is. Ez lehet az első intő jel, hogy muszáj kezdeni valamit a problémakörrel. A terápián a terapeuta nem kész ötleteket ad a megoldásra. Nem a pár helyett oldja meg a gondot, hanem az egyéni érzéseket, az addigi tapasztalatokat és a közös célt figyelembe véve az addig nem működő viselkedés megváltoztatására irányuló feladatokat ad. Nincs varázspálcája, de varázsmondata igen, érdemes már akkor feltenni magunknak a csodakérdést, mielőtt elmegyünk az első terápiás ülésre, hogy:
Kiemelt kép: iStockphoto
