Bunyóhoz vezetett az új szívószáltörvény a floridai St. Petersburgben.
Egy Brenda Biandudi nevű nő szilveszter éjszaka – italfogyasztási és vécéhasználati célból – betért a város egyik McDonald’s-ába, és mivel kiabálást hallott, úgy gondolta, jobb lesz, ha előkapja telefonját és elindítja a videófelvételt.
Egy férfi – mint azóta kiderült, Daniel Taylornak hívják, 40 éves és hajléktalan – panaszt tett a pultnál, amiért nem kapott szívószálat.
Így készítik fel ugyanis a vállalkozásokat a 2020-ban bevezetendő teljes szívószáltilalomra. A vendég közölte, hogy nem is létezik ilyen törvény, szó szót követett, aztán…
A 62 éves szemtanú a CNN-nek elmondta, hogy a szívószál miatt panaszkodó férfit a bunyó után kivezették, de még hasba rúgott egy bejáratnál álló alkalmazottat.
Aztán nem sokkal később ő maga tárcsázta a rendőrséget, hogy bejelentse, fejsérülést okoztak neki. Pechére a hatóságok addigra már látták a McDonald’s-ban készült felvételeket, így azonosították őt, és le is tartóztatták.