Élet-Stílus

A temető helyett kórházba vitték a koporsót, miután dörömbölést és kiabálást hallottak kiszűrődni

A rokonok figyelmeztették a temetkezési vállalat sofőrjét, hogy még életben lehet a halott.

Nem mindennapi látványban volt része az orvosoknak és nővéreknek egy argentin kórházban, ahova egy koporsóban fekvő halottat vittek be. Felmerült ugyanis, hogy a temetésére szállított 65 éves nő még életben lehet.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a meg nem nevezett nőt éppen a temetőbe szállították Buenos Aires-ben, hogy végső búcsút vegyenek tőle, amikor rokonai dörömbölést, és elfojtott kiabálást hallottak kiszűrődni a koporsóból.

Ezt azonnal jelezték a temetkezési vállalat sofőrjének, aki ekkor a családdal együtt úgy döntött, hogy a temető helyett gyorsan egy kórházhoz viszik a nőt.

Már boncolni akarták, amikor feléledt a halottá nyilvánított férfi
Három orvos is halottá nyilvánította a spanyol rabot, akiről csak akkor derült ki, hogy él, amikor horkolni kezdett a boncasztalon.

A Blas L. Dubbary kórházba érkezve kisebb tömeg verődött össze a halottaskocsi körül, amikor megérkeztek. Erről videófelvétel is készült.


Az orvosok meg is vizsgálták a nőt, és megállapították, hogy nincsen életben. Sőt, közölték, hogy legalább 24 órája halott.

A temetkezési vállalat közleményt tett közzé, amiben tudatták, hogy a sofőrjük is hallotta a koporsóból érkező “hangos zajokat”. Hogy azokat mi okozta, azt egyelőre nem lehet biztosan tudni.

A feltételkezések szerint a holttestben felgyülemlett gázok távozása adhatta a furcsa zörejeket. Vagy a hangszálakat működtető izmokban a halál miatt kialakult változások okozták a kiáltáshoz hasonlító hangokat.

Az utolsó pillanatban, a temetésen „éledt fel” a 95 éves „halott”
A család már papot hívott, és elkezdték a temetési szertartást, amikor a férfi vártatlanul magához tért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik