Élet-Stílus

A valóságshow-sztár elárulta, miért küldözget nőknek fotókat a péniszéről

Miért küldök nőknek képeket a nemi szervemről? Egy ideje beszélgetünk, aztán feljön a téma, és megosztunk egy képet. Vagy kettőt. Néha kacérkodom és én ajánlom fel. Esetleg ők

– nyilatkozta a brit Big Brother korábbi szereplője, Lewis Gregory a BBC-nek, hogy miért küldözget képeket a péniszéről.

Például kaphatok egy képet egy habfürdőről vagy én küldök egy ilyet

– folytatta, de szabadkozik, hogy ezeket a képeket mindig kérik tőle, ha nem így lenne az „furcsa” és „perverz” lenne, „sose tennék ilyet”, mondta, majd hozzátette, hogy a képei miatt egy nő sem ellenkezett. Legutóbb egyébként az interjú előtt három nappal küldött Snapchaten.

Pedig egyre többen kapnak kéretlenül. Az író és korábbi modell Stina Sanders azt mondja, ő naponta két-három darabot is kap. Az elmúlt három-öt évben ez megy, és egyiket sem kérte

Amikor először kapni kezdtem őket, igazán sokkoló volt és rettenetes. Nem akarom látni ezeket. Ma már eléggé hozzászoktam, érzéketlenné váltam irántuk.

Az írásaiban sokszor szerelemről, szexről, kapcsolatról, randikról író Sanders szerint a férfiak a témái miatt érzik felhatalmazva magukat, hogy ilyeneket küldjenek. Néha visszaválaszol, visszakérdez, hogy miért küldték el neki azokat a péniszfotókat. „Sokszor nem érkezik válasz,  sokszor meg azt válaszolják:

csak azt akarták mondani, helló!

A briteknél egy parlamenti képviselő, Maria Miller szeretné elérni, hogy az ilyen képeknek mindenképpen legyen jogi következménye, most ugyanis sokszor átesnek a szitán az ilyen ügyek, pedig fiatalkorúak is érintettek lehetnek. Másrészt az emberek is lehetnének átgondoltabbak, ahogy az alkalmazások tulajdonosai is kitalálhatnának ellene valamit.

A témát egyébként az alábbi cikkben elég részletesen körbejártuk: miért küld ilyet valaki, mit lehet tenni, ha ilyet kaptunk. Tényleg itt van minden a dic pic-ről.

Péniszfotó: mit tegyünk, ha lenne okunk dicsekedni?
Akkor se küldjük el. És mit tehetünk, ha nekünk küldenek? Minden a dick pic-ről.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik