Élet-Stílus

Nőnek adta ki magát, és hetero férfiakat vitt ágyba

Az áldozataira a Tinderen vadászó brit férfi négy heteroszexuális férfit is elcsábított, akik bekötött szemmel szexeltek vele.

Egy brit bíróság 15 évig tartó börtönbüntetésre ítélte a 33 éves Duarte Xaviert, aki magát nőnek kiadva csábított el heteroszexuális férfiakat, akikkel azután ágyba bújt, eltitkolva előlük, hogy valójában férfi – jelentette a brit sajtó. Xaviernek legalább négy férfit sikerült így becsapnia, de a rendőrség szerint biztos, hogy több áldozata volt, csak ők annyira szégyellik az esetet, hogy titkolják.

A beszámolók szerint Xavier egy „Ana” nevű nőnek adta ki magát a Tinderen, és más társkereső oldalakon, és szex ígéretével csábított magához férfiakat. Áldozatai arra kérte, hagy kösse be a szemüket, és így szexelt velük. Ezt több mint két éven át csinálta, 2016 februárja és 2018 áprilisa között.

Rendorseg(8)(960x640).jpg (Array)
Három nő bedrogozott és napokon át erőszakolt egy férfit
A 23 éves dél-afrikai áldozatot egy taxival rabolták el, majd naponta többször is erőszakoskodtak vele.

Áldozatai közül a legfiatalabb 26, a legidősebb 29 éves volt. A négy ismert áldozat mind rájött arra, hogy Xavier becsapta őket, igaz egyikük már csak akkor, amikor másodszor találkoztak. Ő saját elmondása szerint érzelmileg teljesen összetört, és mentális problémáktól szenved az eset óta.

A rendőrségen ketten tettek feljelentést ellene, miután rájöttek a csalásra. Az első eset után a férfit őrizetbe vették, de a nyomozás idejére szabadlábra helyezték. Ekkor újabb férfit szedett rá, aki azonnal a rendőrséget hívta, és újra letartóztatták.

Három nő megerőszakolt egy lelkészt, mert nem akarták visszaadni a férfi kölcsön adott pénzét
A vád szerint két nő lefogta lelkészt, míg a harmadik erőszakosan közösült vele.

A brit rendőrség most azt kéri a férfi többi, ismeretlen áldozatától, hogy jelentkezzenek, bármennyire is szégyellik, ami velük történt.

A kiemelt képen Duarte Xavier. Fotó:Metropolitan Police

Ajánlott videó

Olvasói sztorik