Élet-Stílus

A virtuális valóság kapudrogja: a mobilos VR-szemüveg

A napjainkban trendi virtuális valóságnak még kell pár év ahhoz, hogy a felhasználók mindennapjainak részévé válhasson. Egyelőre számos olyan megoldandó probléma várat magára, amivel meg kell küzdeniük a fejlesztőknek. Az egyik az egyelőre magas ár: nem mindenki engedheti meg magának, hogy 150-200 ezer forintos beruházást szánjon egy eszközre (na és persze a hozzá szükséges másik kütyüre, ami lehet számítógép, konzol). A jövő egyik ígéretes trendje az önálló, azaz „standalone” sisakok lesznek, de van egy harmadik kategória is, ami pénztárcabarát módon teszi lehetővé, hogy a felhasználók belekóstolhassanak a virtuális világba.

Ezek az okostelefonokkal használható mobilos VR-szemüvegek, melyek használatához nem kell semmi más, csak egyetlen mobil. Ez tudja betölteni a kijelző szerepét, illetve a mozgásérzékelést is biztosítják a beépített szenzorok. A mobilon alapesetben egy kettéosztott képernyőt láthatunk, amit a használt mobilos VR-szemüveg lencséi törnek meg úgy, hogy az egy képpé álljon össze, és térhatást keltsen.

ZEISS VR One Plus – Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

A mobilos VR-kiegészítők választéka az egészen puritántól a kifejezetten kényelmesig terjed. A legalapvetőbbek az úgynevezett „cardboard” eszközök, amik a Google Cardboardja után kapták összefoglaló nevüket. A Google gyakorlatilag egy összehajtható kartondarabot készített két lencsével, ami olcsó megoldás, és elindította az őrületet. A megoldás előnye, hogy nemcsak olcsó, de a használat és a programok telepítése sem bonyolult: azokat a Play Áruházból lehet letölteni, ahogy minden más appot.

Az eggyel profibb szint

A fejlettebb szemüvegek már párnázott kialakításúak, a kényelem érdekében pedig szíjakkal lehet a fejhez illeszteni őket, aminek az az előnye is megvan, hogy már nem kell kézben tartani, ahogy a cardboardokat. A másik fő különbség, hogy némelyik modell esetében a lencsék távolsága is beállítható, míg az egyszerűbbeken az fixen meghatározott. Természetesen nem közelítik meg a legprofibb sisakokat kényelem terén, de nem is huzamosabb használatra vannak tervezve.

ZEISS VR One Plus – Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

A cardboardoknál felettébb kényelmesebb mobil VR-kiegészítőket már több cég is kínál, van ilyen eszköze például az Alcatelnek, a ZEISS-nek, a Samsungnak is.  A ZEISS VR One Plus kütyüjének nagy előnye például, hogy bármilyen 4,7-5,5 hüvelyk közti mobilt belerakhatunk (legyen az iPhone, vagy androidos modell), míg más gyártók szemüvegei jellemzően csak saját okostelefonjaikkal kompatibilisek.

És mit is nézünk vele?

Természetesen az ilyen eszközöket nem többórás videojátékozásra tervezték, sokkal inkább arra, hogy a felhasználó megismerkedhessen a VR-ral különféle bemutatók, tanítóappok során, 360 fokos képeket, videókat nézegethessen. Persze játszani is lehet, a legegyszerűbb, reflexeken, kevés mozdulaton alapuló szoftverek. A legtöbb játékban fejmozgással lehet irányítani a karaktereket, ehhez a telefon giroszkópját használja a program. A Google Play Áruházából számos VR-app tölthető már le, köztük játékok, vagy olyan bemutató programok, amik például egy űrutazásra vezérelnek el.

ZEISS VR One Plus – Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

A szemüveg leginkább olyan multimédiás tartalmak élvezetére a legcélszerűbb, mint a 360 fokos videók. Ezeket a felvételeket úgy nézheti az ember, mintha benne lenne a képben, abban körbenézhet és forgolódhat. A YouTube már tele van 360 fokos videókkal – ha eddig nem tudtuk, hogy ezek mire is jók, egy mobilos szemüveggel egészen új lehetőségek nyílnak meg előttünk, rengeteg videóval.

Szponzorált tartalom

A cikk a ZEISS támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik