Élet-Stílus

Nem elég, hogy strici, már meg is halt, mégis nyert a választáson

A félidős választásokon Nevadában bejutott a helyi törvényhozásba a republikánus Dennis Hof. Eredetileg azzal került a hírekbe, hogy egy bordélyház tulajdonosa, és igazán nagy lábon tudott élni: 72. születésnapját például négy napon át ünnepelte, ahol megjelent a pornósztár Ron Jeremy is.

A másik érdekessége annak, hogy legyőzte a demokraták jelöltjét, Lesia Romanovot, hogy

két nappal a bulik után, október 16-án meghalt álmában.

Ennek ellenére a neve rajtamaradt a szavazólapokon, és be is húzta körzetét, a voksoknak majdnem a 70 százalékát ő kapta. A helyi törvények szerint egyébként a republikánusoké marad a megnyert mandátuma.

Hof öt bordélyházat is üzemeltetett Nevadában (egyébként se lehet sokkal több az államban összesen húsznál), még az HBO Cathouse című valóságshow-jában is szerepelt, ami a leghíresebb háza, a Bunny Ranch-ról szólt. Elkötelezett támogatója volt Donald Trumpnak, önéletrajzában, a Strici művészetében úgy nevezte magát, mint „Pahrump Trumpja”. Pahrump a település, ahol két bordélyt üzemeltetett.

A frissen megválasztott képviselőt már el is temették, halálának okát viszont még nem sikerült meghatározni, hogy bűncselekmény történt volna, azt viszont kizárták, álmában hunyt el.

Kiemelt kép: Getty Images/FilmMagic/Paul Archuleta, via Metro, Business Insider

Ajánlott videó

Olvasói sztorik