Élet-Stílus

Zseniális rajzokkal mutatja be az anyuka a szoptatás nehézségeit

Egy texasi anyuka zseniális rajzokkal próbálta meg elmagyarázni férjének, hogy miért olyan morcos reggelenként. A nő a Facebookon is megosztotta a képeket, az internet népe pedig valósággal megőrül a rajzokért.

Van, hogy az ember szavakkal egyszerűen képtelen kifejezni az érzéseit. Így volt ezzel a texasi Mattea Goff is, aki nem tudta megmagyarázni férjének, hogy miért szokott morcos lenni reggelenként – írja a Mirror.

Az anyuka minden éjszaka meglehetősen sokat van ébren, hogy szoptatni tudja öt hónapos lányukat, Aurorát. Férje, Kris eközben békésen alszik mellette. A kétgyermekes anyuka ezt elég nehezen viseli, reggelenként gyakran ingerült. Éppen ezért döntött úgy, hogy lerajzolja férjének, mi is áll viselkedése hátterében. Mattea szerencsére a Facebookon is megosztotta alkotásait, így mi is megcsodálhatjuk azokat.

Múlt hétvégén nehezen találtam a szavakat (valószínűleg azért, mert egyáltalán nem aludtam), hogy kifejezzem Krisnek, hogy reggelenként miért nem vagyok a legjobb hangulatban. Szóval leültem a kávémmal, és rajzoltam neki

– írta az anyuka bejegyzésében.

A képeken a pár, illetve babájuk látható. A férj, feleség és a kicsi eleinte békésen alszik, a baba azonban az éjszak közepén felriad. Mikor Mattea megszoptatja lányát, a baba rúgkapálni és karmolni kezd, majd odahány az ágyba. Emiatt az anyuka egész éjszaka ébren van, míg párja kipiheni magát – ráadásul mellbimbói is épek maradnak.

Mattea bejegyzésére eddig mintegy 157 ezer reakció érkezett, emellett 209 ezer megosztást is kapott. A poszthoz több anyuka is hozzászólt, akik azt írták: a rajzok tökéletesen mutatják be a valóságot.

Utóbb Mattea azt nyilatkozta, hogy férje egy remek ember, de másokhoz hasonlóan bizonyos helyzeteket nem tud megérteni, ha nem élte át őket. A nő szerint rajzai jól szemléltetik az anyasággal járó fáradtságot, melyet nehéz leírni olyanoknak, akik nem estek át rajta.

So this past weekend I was having a hard time finding the words (probably because I haven't had any sleep) to express to…

Közzétette: Mattea Goff – 2018. október 11., csütörtök

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik