Élet-Stílus

Szálanként tépte ki a haját a firenzei aktmodell, de végre boldog

Sara Meucci, 28 éves firenzei aktmodell trichotillomániás. Ez egy pszichés zavar, ami miatt az emberek kitépkedik a testszőrzetüket, a hajuktól a szemöldökükön, és szempilláikon át a szeméremszőrzetükig. A betegség kényszeres, vagyis a trichotillomániások nem tudnak ellenállni a belső késztetésnek.

Sara tizenkét éves korában kezdte el kitépkedni, először a szempilláit, majd a szemöldökét, végül a haját is. Ez oda vezetett, hogy s haja már nem nő vissza rendesen, ezért néhány naponta inkább kopaszra borotválja a fejét – írja a Daily Mail.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sara M. aka Miss Swirl (@miss_swirl) által megosztott bejegyzés, Szept 16., 2018, időpont: 2:36 (PDT időzóna szerint)

Bár a szőrtelenség őt megnyugtatta, a társadalom nem volt túl elfogadó Sarával. Folyton megszólták, vagy azt kérdezgették, hogy rákos-e, és ha a lány elmondta, hogy saját maga tépkedett ki minden szőrszálat a fejéről, az emberek képtelenek voltak megérteni. A fiatal nő ezért sokáig kizárólag parókában, vagy fejkendőben, műszempillákkal ment emberek közé. Egy ponton azonban elege lett a rejtőzködésből.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bold Model & Image Coach (@missswirlthemodel) által megosztott bejegyzés, Okt 4., 2018, időpont: 2:59 (PDT időzóna szerint)

Sara modellkedni kezdett, és meztelenül, kopaszon is a kamera elé állt, hogy megmutassa, a szépség nem a frizurán múlik. Azt mondja, a képeivel önmaguk felvállalására, elfogadására szeretné bátorítani a többi trichotillomániás nőt is. Azt mondja, úgy tűnik, a dolog működik, ugyanis rengeteg hálás, pozitív üzenetet kap az Instagramon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bold Model & Image Coach (@missswirlthemodel) által megosztott bejegyzés, Aug 6., 2018, időpont: 10:01 (PDT időzóna szerint)

Megküzdöttem a depresszióval, a gondolatokkal, amik miatt rosszul ítéltem meg magam, a szörnyekkel a fejemben, a korombeli emberek ítélkezésével, az idősebbek lesajnálásával, de tudom, hogy azért kellett mindezen átmennem, hogy megtaláljam a boldogságot.

A cél nem az, hogy szépnek érezd magad haj nélkül is, hanem az, hogy megértsd, a mosolyodnak sokkal nagyobb hatalma van, mint a frizurádnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik