Élet-Stílus

A kanadai hadsereg engedélyezte a szakállviselést, de csak semmi hipsterkedés

Így próbálnak fiatalok csábítani a katonai szolgálatra, de a hipster szakállakat már nem látják szívesen.

Mostantól már lehet szakállasan is szolgálnia a kanadai fegyveres erők kötelékében – jelentete be szerdán a kanadai védelmi minisztérium. Egy kikötésük van csak. Nem lehet egy katona arcán sem hipster szakáll – írta a CBC kanadai televízió.

A kanadai hadsereg két éve kezdett el foglalkozni a szakállak engedélyezésével, miután rendszeresen érkeztek erre irányuló kérések. Mostanáig csak vallási okokból lehetett kanadai katonaként szakállt hordani. A jelenlegi védelmi miniszter, a szikh Harjit Sajjan például szakállasan szolgált alezredesként, mint tartalékos.

A most bevezetett szabály szerint a szakáll hossza nem lehet nagyobb, mint 2 centiméter, és a pofacsontot és a nyakat borotválni kell. Emellett az arcszőrzetet folyamtosan nyírni kell, hogy rendezett legyen.

A teljes hipszterkedést megtiltó szabályok fontosak a kandai hadsereg imidzsének fenntartására – írta a CBC.Ugyanakkor a parancsnokok bármikor utasíthatják a katonákat, hogy borotválkozzanak meg, ha az biztonsági kockázatot jelenet, vagy bármilyen akció végrehajtása ezt megköveteli.

A szakállviselés kérdése különösen a haditengerészetnél okozott vitákat, már évtizedek óta. A második világháború alatt például azért tilották, mert a megtorpedózütt hajókról az olajos vízbe ugró tengerészek számára veszélyt jelentett. Az 50-es években pedig azért, mert akadályozta a gázmaszkok viselését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik