Élet-Stílus

A családi nyaralásról utazott haza a tanár, hogy lefeküdjön a diákjával

A háromgyerekes apuka az üres családi házba csábította a 16 éves lányt.

Két évig tartó börtönbüntetésre ítéltek Nagy-Britanniában egy 43 éves tanárt, aki többször is lefeküdt egyik 16 éves diákjával, és megpróbálta szexelésre rávenni egy másik 16 éves tanulóját – jelentette a helyi sajtó. Richard Auckland még azt is megtette, hogy váratlanul hazautazott a családi nyaralásról, hogy szexeljen a tinédzserrel.

A beszámolók szerint a számítógépes ismereteket oktató tanár kifejezetten magánéleti problémákkal küzdő lányokat választott ki célpontnak, és igyekezett őket rávenni, hogy feküdjenek le vele. Egyikük ennek ellenállt, de a másikat sikerült elcsábítania.

A lányt akkor nézte ki magának, amikor sírva találta az osztályteremben. Ekkor elhivata magával italozni, majd megcsókolta, és találkozgatni kezdett vele az iskolán kívül is. Üzeneteket küldött neki, leírva, milyen szexuális dolgokat akar vele csinálni, és végül elvitte egy motelbe, ahol lefeküdtek egymással. Később többször is szeretkeztek, vagy egy hotelben, vagy pedig a férfi lakókocsijában.

Bár mindkét lány 16 éves volt, a tanár ellen végül eljárást indítottak, mert tanárként bizalmi pozícióját használta ki a lányok elcsábítására. Letartóztatásakor tagadott, de tárgyalása kezdetén végül bünösnek vallotta magát az ellene felhozott vádakban.

Pénteken két évig terjedő szabadságvesztésre ítélték, valamint kötelezték, hogy tíz évig szerepeljen a neve a szexuális bűnözők listáján.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik