HIRDETÉS
Élet-Stílus

Madonna szerint ezért nem volt ciki az MTV VMA-gálás beszéde

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Madonna is a díjátadók között kapott szerepet a 2018-as MTV VMA-gálán, másokkal ellentétben viszont felvezetőbeszéde nem feltétlenül lett túl nagy siker.

MTV VMA: Cardi B ügyesen átverte a közönséget
Mindenki azt hitte, hogy a gyermekét tartja a karjában.

Az történt ugyanis, hogy a popkirálynő elvileg az augusztus 16–án elhunyt Aretha Franklinnek címezte mondandóját, ám a valóságban szinte végig magáról beszélt. Madonna végül – alig 12 órával később – saját Instagram-oldalán reagált az őt vádakra.

Madonna (@madonna) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 9:23 (PDT időzóna szerint)

Az MTV kért fel arra, hogy adjak át egy díjat és azt is ők kérték tőlem, hogy meséljek el egy történetet, ami Aretha Franklinhez kapcsolódik. Megosztottam az utamnak egy részletét és megköszöntem neki, hogy inspirált az út alatt. Nem szándékoztam megemlékezést tartani. Lehetetlen lenne két perc alatt ilyen zajban. Sajnos néhányan csak rövid ideig képesek figyelni és gyorsan ítélkeznek

– írta bejegyzésében a énekesnő.

A képen amúgy Madonna mellett Camila Cabello látható, aki a világsztártól vehette át a legjobb videóklipnek járó díjat, amit Havanna című számához forgatott kisfilmjével érdemelt ki.

(Kiemelt kép: Kevin Mazur/Getty Images)

Ajánlott videó

A Szoboszlai-sztori: “Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
Hogyan készült a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett? Többek között ezekről a témákról beszélgetett főszerkesztőnk, Pető Péter A Szoboszlai-sztori című kötet szerzőjével, a 24.hu munkatársával, Kálnoki Kis Attilával, valamint a szerkesztővel, Gazdag József író-újságíróval.
0 seconds of 1 hour, 50 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Lázár János: Varga Judit miniszterként összekeverte a kegyelmi kérvény papírjait
08:01
00:00
1:00:50
1:00:50
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik