Élet-Stílus

Múmiát, macskanőt és majdnem kilátszódó mellbimbót is láthattunk az MTV VMA-n

Hollywood nem tiszteli a magyar államalapítás ünnepét, idén augusztus 20-ra tették az MTV Video Music Awards díjátadót, ahol a celebek közül szokásukhoz híven ismét elég sokan öltöztek fel botrányosan. 

Mutatjuk a legszörnyűbbeket.

Teyana Taylor nagyon szerette volna megmutatni brutális hasizmait, eddig rendben is lennénk, de mi ez  nadrág, és miért nincs feneke?

Nicholas Hunt/Getty Images for MTV

Nicki Minaj gyakorlatilag mindenét kilógatja ebből a dresszből, a szoknyának csúfolt átlátszó szerkezet pedig semmit nem takar, hiába segített neki Ariana Grande úgy igazgatni, hogy ne villantson.

Paul Zimmerman/Getty Images

DeJ Loaf olyan ebben a pizsamaszerű bohócjelmezben, mint egy szomorú óvodás kislány, akiből a szülei hülyét csináltak élete első farsangján.

Nicholas Hunt/Getty Images for MTV

Lil Pump nagyon szépen felöltözött, csak miért kell ennyit látnunk a hasszőrzetéből? Kevesebbel is beérnénk.

Jamie McCarthy/Getty Images

Cardi B-tkét különböző ruhában is láthattuk, de mindkettőből sikerült majdnem kivillantania a mellbimbóját. Egyetlen nagyon vékony hajszálon múlt a dolog.

Jamie McCarthy/Getty Images
Jamie McCarthy/VMN18/Getty Images for MTV

Sabrina Carperntert vagy most műtötték, és még nem vették le róla a kötést, vagy múmiának öltözött, fogalmunk sincs, melyik lehet az igazság.

Kevin Mazur/WireImage

Már megint visszatért a feneketlen nadrág, ráadásul előnytelen és semmit takaró melltartóval.

Nicholas Hunt/Getty Images for MTV

Scott Rogowsky rövidnadrágos öltönye teljes mértékben idétlen, viszont abszolút szerethető.

Nicholas Hunt/Getty Images for MTV

Morgan Saint megmutatta az összes melleit, de ha már így tett, miért nem húzta ki magát?

Jamie McCarthy/Getty Images

Amber Rose felismerhetetlen macskanőként, de ez nagyjából a legkisebb probléma ezzel a szereléssel.

Jamie McCarthy/Getty Images

Kiemelt kép: Getty Images / Paul Zimmerman

Ajánlott videó

Olvasói sztorik