Élet-Stílus

Levetkőzött, majd meztelenül kezdett edzeni egy fitneszteremben

A 34 éves amerikai férfi éppen jógapózban volt, amikor a kihívott rendőrök letartóztatták.

Letartóztattak egy férfit az amerikai Plaistow város egyik fitnesztermében, miután teljesen anyaszült meztelenül kezdett el edzeni, sokkolva a többi vendéget – jelentette a helyi sajtó. Eric Stagno a helyi rendőrség közlése szerint a Planet Fitness cég szlogenjével védekezett, kijelentve: azt hitte, az egy „ítéletmentes övezet”.

Stagno vasárnap kora délután tért be a fitneszterembe, majd a recepciónál pucérra vetkőzött, és a ruháit otthagyva körbesétált a teremben, és végül a jógamatracoknál telepedett le – közölte Brett Morgan rendőrszázados. Amikor a kihívott rendőrök megérkeztek, a pucér férfi éppen „egy jógaszerű pózban volt” – mondta el Morgan a helyi sajtónak.

Meztelenre vetkőzött és pornót kezdett el nézni a repülőn egy utas
A botrányosan viselkedő malajziai férfit végül kénytelenek voltak még repülés közben megkötözni. A róla készült fotók a közösségi oldalakon terjednek.

Stagnót – akit a jógamatracoknál bilincseltek meg – végül ellenállás nélkül le tudták tartóztatni. A férfi Morgan közlése szerint csak annyit mondott a rendőröknek, hogy azt hitte, ez egy „ítéletmentes övezet”, utalva a Planet Fitness szlogenjére.

Stagno ellen végül közszeméremsértés és rendzavarás vádjával indított eljárást a rendőrség. A férfi egy ezer dolláros óvadék kifizetése után szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen.

A kiemelt képen Eric Stagno. Fotó: Plaistow Police

Ajánlott videó

Olvasói sztorik