Élet-Stílus

15 perccel a házasságkötés után már el is vált feleségétől, apósa viselkedése miatt

A kedves apuka öt percet sem volt hajlandó várni a lányáért kialkudott pénzre, és ezen annyira összevesztek, a férjnek gyorsan el is ment a kedve a házasságtól.

Egy dubaji pár elég jó eséllyel indul a „világ legrövidebb házassága” címéért, miután az ifjú férj kevesebb, mint 15 perccel házasságkötés után már el is vált nejétől – jelentette a helyi sajtó. Minderről a férfi apósa tehet, aki annyira nagyon követelte tőle a lányáért járó pénzt, hogy azt már megalázónak érezte az ifjú férj, és inkább gyorsan menekülőre fogta.

A beszámolók szerint a férj és leendő apósa még az esküvő előtt megegyeztek, hogy a vőlegény százezer dirhamot (7,5 millió forint) fizet a lány kezéért. A megállapodás szerint felét a házassági szerződés aláírásnak pillanatában kell átadnia, a másikat pedig akkor, amikor kijöttek a bírósági épületből.

Az első részlet ki is lett fizetve, majd amikor a násznéppel együtt elhagyták a bíróságot, az após azonnal a pénz többi részét kezdte követelni. A férj közölte vele, hogy csak pár percet kell várnia. A pénz az autójában van, csak oda kell mennie érte. Az após azonban hajthatatlan volt, és közölte vejével, hogy küldje el a pénzért egyik rokonát vagy barátját.

Már a lagzin el akart válni az ifjú férj
Káoszba fordult egy egyiptomi pár esküvője, mikor a friss férj bejelentette, hogy el akar válni. Hatalmas tömegverekedés lett a vége.

Az após azonban ezzel csak azt érte el, hogy az ifjú férj megsértődött, mert szerinte megalázóan viselkedett vele. Majd közölte a férfival, hogy „már nem akarja a lányát feleségnek, és kevesebb mint 15 perccel a házasságkötés után el is vált tőle” – mondta el a Gulf Newsnak az üggyel foglalkozó ügyvéd.

A beszámolókból az nem derült ki, hogy az első, 50 ezer dirhamos részletet ezzel visszakapta-e.

(A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik