Élet-Stílus

Mutatjuk, milyen hányingerkeltő mocsok van az Instagram-sztár lakásában

Kayla Jenkins, azaz Okaylaaa hatalmas tartozással hagyta ott bérelt lakását. Meg rengeteg piszokkal, amit a főbérlők, Paul és Paula Hopwood meg is mutatott a Channel 5 televíziónak. A lakás tele volt sminktörlőkendővel és kutyapiszokkal, a függöny is kutyavizeletes volt, de fekáliájából Tupperware-dobozban is találtak.

A főbérlők szerint több ezer fontos kárt csinált a lakásban az Instagramról és a YouTube-ról ismert lány a lakótársával, és azt sose fizetik meg nekik.

OKAYLAAA (@okaylaaa) által megosztott bejegyzés, Márc 26., 2018, időpont: 2:16 (PDT időzóna szerint)

A lány ügynöksége szerint a főbérlők vitték a kutyaszart a lakásba, hogy ezzel bemocskolják a lány hírnevét. A lány édesanyja ugyanis kitakarított, miután Kayláék kiköltöztek a lakásból.

9500 font, vagyis több mint 3,3 millió forint lakbért ki sem fizettek, de az ügynökség szerint ebből csak a fele terheli Kaylát, és ebből már meg is adott 1950 fontot.

A tartozást Kayla – akinek az Instagramon száz-, a YouTube-on hatszázezer követője van – azzal magyarázza, hogy depressziós lett, ami miatt nem tudott dolgozni, így pedig a bevételei is megcsappantak.

Hopwood arról is beszélt, hogy ők nem is engedélyezik az állattartást a lakásokban, ennek ellenére a közösségi oldalak sztárjának és lakótársának volt öt kutyája, négy macskája, két hullámos papagája, két tengerimalaca és három nyula. Kayla szerint viszont neki csak egy kutyája volt, amiről a lakás kiadói is tudtak.

A lányék végül azután hagyták ott a lakást, hogy Hopwood kilakoltatási végzést kért, és kapott. A kiérkező rendőrök, miután kijöttek a lakásból szúrós szagra panaszkodtak, a főbérlők csak ezután tudták meg, milyen állapotok is uralkodnak az ingatlanukban.

(akinek nem jelenik meg az alábbi videó, az ezen a linken eléri.)

Kiemelt kép: Instagram/okaylaaa

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik