Élet-Stílus

Az ingyen pornó, ami megváltoztatta a pornóipart

Amikor elindult a YouTube hatalmas volt a felháborodás a film- és zeneipar részéről, mert mindenki tartott attól, hogy ki védi meg a jogaikat, hogyan lesz belőle bevételük. Amikor ugyanez elindult az online pornográfiánál, a felháborodás már nem volt olyan nagy, hiszen más felszólalni a filmekért vagy zenékért, mint a felnőtt filmekért.

Ezt használta ki a német Fabian Thylmann, aki igencsak meggazdagodott belőle, és valószínűleg örökre megváltoztatta a pornóipart – írta a vt.co.

Korábban a pornófilm beszerzéséhez aprólékos tervezés, merészség és egy VHS- vagy DVD lejátszó kellett. És persze pénz.

Thylmann elképzelése nagyon hasonló volt a YouTube-hoz, hiszen megalapította a Pornhubot a legnagyobb felnőttfilmes videómegosztó oldalt, majd több versenytársat is megszereztek, köztük a  Redtube-ot és a YouPornt is. Thylmann oldala lehetővé tette, hogy bárki feltölthessen videókat, még akkor is ha a jogok valószínűleg nem az ő kezükben volt.

Csak 2016-ban 92 milliárdszor néztek meg filmeket a Pornhubon, amiből rengeteg pénze lett Thylmann-nak, még úgy is, hogy megvált ezektől a cégeitől. Ezzel jól jártak a pornót kedvelők is, hiszen most már ingyen és könnyedén hozzájuthatnak ahhoz, amit szeretnének.

Persze sokan rosszul jártak. A készítők, mert egyre nagyobb a verseny és egyre kevésbé jövedelmező iparág lett, valamint a szereplők, akiket pár hónapig foglalkoztatnak, hogy aztán soha többé ne kapjanak ilyen munkát és megbélyegezze őket, hogy pornófilmekben dolgozott (a korábbiaknál már csak azért is jobban, mert több emberhez jutnak el a videóik).

A megváltozott helyzethez alkalmazkodtak a producerek, rendezők is, például olyan „testre szabott” filmeket készítenek, amiknél csak egy megrendelő egyén igényeit kell kiszolgálni.

A mérhetetlenül gazdag rendezők és színészek ideje lejárt, pár olyan kivétellel, akik tökéletesen beleillenek a pornóoldalak keresőoptimalizálási kategóriáiba. Így a 26 évesek világának is vége, ugyanis már nem esnek bele a „tini” kategóriába, de a „MILF” kategóriához még túl fiatalok.

Thylmann 2013-ban eladta a számos pornóoldalt magába foglaló cégét, nem kevés pénzért. Közben örökre megváltoztatta a pornóipart, ami csak keresi korábbi önmagát.

Kiemelt kép: Twitter/Fabian Thylmann

Ajánlott videó

Olvasói sztorik