Élet-Stílus

A párcserés szex megerősítette ennek a párnak a kapcsolatát

Már a megismerkedésük módja sem volt mindennapi az 54 éves Carol Ann-nek és szintén ennyi idős párjának, David Lee-nek. A montreali pár ugyanis azután kezdett el találkozgatni 12 évvel ezelőtt, hogy még az akkori házastársaikkal együtt találkoztak egy síelésnél, aztán párjaik szerelembe estek egymásba.

David arról is beszélt, hogy 29 éves korábban házasodott össze előző feleségével, ami tíz év után teljesen szexmentes „unalmas és állott” lett. Hasonló volt Carol házasélete is, „jó ha évente kétszer szeretkeztünk”, mondta.

Ugyanaznap váltak el tőlük korábbi párjaik, másnap már találkoztak is, hogy „bosszúszexeljenek” egyet.

In 2018 we want more couples to feel free to reveal their authentic selves… at least to each other. #HonestLove #HappyHealthyHorny The Sexy Lifestyle, Carol Anne Hunt, Carol and David

Közzétette: Carol and David – 2017. december 30.

A válásukat együtt dolgozták fel, és ők is egymásba szerettek. Két éven át monogám kapcsolatban álltak, de aztán bevezette őket a párcsere rejtelmeibe egy másik pár, mikor 2008-ban Mexikóban nyaraltak.

Az azóta eltelt egy évtizedben már sok tapasztalaton átestek, swinger partikon és egy 20 fős jakuzzis orgián is részt vettek. Az első évben szexjátékokra is elköltöttek csaknem egymillió forintot.

Nem csak, hogy életünk legjobb szexuális élményeit éljük meg most, hanem, ami még fontosabb, ez életünk legjobb időszaka. Történjen ez egy jakuzzis orgián vagy egy párcserekor egy sétahajókázás közben. Mint pár, sose voltunk erősebbek és mindent megosztunk egymással

– mondta háromgyermekes, ma már nyugdíjas Carol Ann. A szintén háromgyermekes férje hozzátette:

Annak ellenére, hogy Carol és én is szeretem a hármas-, négyes szexet, az orgiákat, ezeket csak a fantasztikus szexuális életünk ingerlésére használjuk fel. Ezek a lenyűgöző tapasztalatok közelebb hoznak minket egymáshoz és javítják az egymással való kommunikációnkat.

Egy szabályt állítottak csak föl maguknak: a párcserekor mindig egy légtérben kell maradniuk.

Egyébként volt házastársaikkal nagyon jó kapcsolatot ápolnak, tavaly együtt is karácsonyoztak. De az egész család a gyerekeikkel együtt örülnek nekik.

Nemrég egy rádióműsor házigazdái is lettek, kapcsolati tanácsokat adnak benne, valamint tárgyalásokat folytatnak arról, hogy egy filmet forgassanak a swingerkedésről.

(via Daily Mail, kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik