Élet-Stílus

Sztárok, akik meghaltak, mégis túlélték

Sajnos az információval túlterhelt világban nap mint nap szembesülhetünk „tényekkel”, amiknek semmi közük a valósághoz. Ki ne találkozott volna már olyan Facebook-bejegyzéssel, ami megosztásért cserébe különböző nyereményeket, vagy konkrétan pénzt ígért, esetleg (mindenféle forrásmegjelölés nélkül) arra kért, hogy gyászoljunk valakit, akiknek a halála tragikusan következett be, megrázva ezzel az egész világot. Kitalált nyeremények, események, születések és halálok, amelyek az internet elterjedésével csak fokozódtak.

A dolog egyébként egyáltalán nem új keletű, a 19. század legvégén még magának az amerikai írónak, Mark Twainnek is meg kellett küzdenie saját halálának álhírével.

Az unokatestvérem, James Ross Clemens súlyosan megbetegedett két vagy három héttel ezelőtt Londonban, de azóta már jól van. A saját betegségemről szóló hírek az ő betegségére alapozva nőtték ki magukat, a halálomról szóló hír pedig szimpla túlzás

– adta ki nyilatkozta Twain 1897-ben, akinek százhúsz évvel később valószínűleg sokkal nehezebb dolga lenne, ha cáfolná a fenti állítást.

Paul McCartneynak kétszer is szembe kellett néznie a haláláról szóló állításokkal. Először 1966-ban terjedt el a hír, hogy a Beatles együttes legendás basszusgitárosa elhunyt, helyét pedig egy rá megszólalásig hasonlító férfi vette át. Ez a pletyka egészen 1993-ig követte McCartney életét, aki végül úgy döntött, paródiát gyárt az álhírből:

világkörüli turnéjából összeállított albumnak a Paul is Live, azaz Paul él(őben) címet adta.

Sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy közel húsz évvel később, 2012 márciusában a Twitteren ne engedjék ismét útjára a halálával kapcsolatos híreket. A zenész még ma is él, júniusban tölti be 76. életévét.

Jackie Chan szintén a lájkvadász oldalak egyik kedvelt célpontjai közé tartozik, 2011-ben például egy éjszaka alatt 89 ezren osztották meg, hogy szívelégtelenség következtében elhunyt. A hír természetesen hoax volt, amit a színész saját Facebook-oldalán bizonyított be.

Hi everybody! Yesterday, I got on a 3am flight from India to Beijing. I didn’t get a chance to sleep and even had to…

Közzétette: 成龍 Jackie Chan – 2013. június 21.

Ma mindenki azért hívott, hogy gratuláljanak az eljegyzésemhez, utána pedig azért, hogy megnézzék, élek-e még. Ha meghalnék, valószínűleg elmondanám az egész világnak. Ha nem hinnétek nekem, készítettem egy fotót a mai dátummal

– írta a bejegyzésben a sztár.

Britney Spears-ről 2016-ban terjedt el az álhír, hogy életét vesztette egy balesetben. Az eredeti bejegyzést – amit azóta természetesen töröltek – a Sony Music Twitter-fiókja tette közzé. Az eset után Spears menedzsere, Adam Leber szólalt meg:

Nem beszéltem ugyan senkivel, de feltételezéseim szerint feltörték a fiókot. Britney jól van. Volt már pár internetes bohóc, aki szintén a halálát terjesztette.

Az egyik legfrissebb sztárhalállal kapcsolatos hoax Sylvester Stallone-t célozta meg. A Rockyt és Rambót alakító színészről egy oldal azt állította, Stallone titkolta, hogy prosztatarákban szenvedett, ami a halálához vezetett. A színész végül Instagram-oldalán cáfolta a hírt.

Sly Stallone (@officialslystallone) által megosztott bejegyzés, Febr 19., 2018, időpont: 8:51 (PST időzóna szerint)

Kérlek titeket, ne foglalkozzatok ezzel a hülyeséggel. Élek, jól vagyok, boldogan és egészségesen. Még mindig pofozok.

Az esettel kapcsolatban amúgy a színész testvére, Frank Stallone is megszólalt, aki a Twitter-oldalán közzétett bejegyzésben azt írja, hogy azok az emberek, akik ilyen hazugságokat gyártanak, mentálisan sérültek és szimplán nincs helyük a társadalomban.

Az elmúlt időszakban már a magyar hírességeknek is hasonló problémákkal kell megküzdeniük. A Bockhor Gábor haláláról szóló pletykákat végül feleségének, Várkonyi Andreának kellett cáfolnia, aki egy Facebook-bejegyzésben adta a világ tudtára, férjének semmi baja.

Kedves Mindenki! A sokadik üzenetet kapom ma, amelyben azt kérdezik GÁBOR NEM HALT-E MEG…??? mert valami hülye oldal…

Közzétette: Várkonyi Andrea hivatalos oldala – 2017. október 23.

 

Tóth Gabi is hasonló helyzetbe került 2017 októberében, amiről akkoriban mi is beszámoltunk. Gabi végül a Facebookon cáfolt.

Jó reggelt! Még élek… ne aggódjatok… sokan írtatok , hogy ismét a halálhíremmel akar kattintast gyüjteni egy kamu…

Közzétette: Tóth Gabi – 2017. október 27.

(Kiemelt kép: C Flanigan/Getty Images)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik