Élet-Stílus

Beleszorult a vécébe, amikor ki akarta szedni a beleesett iPhone 8-asát

A kínai férfit végül a tűzoltók szabadították ki a szállodai toalettből.

A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk egy férfit egy kínai szálloda guggolós vécéjéből, miután beleszorult, amikor ki akarta halászni az oda beejtett mobiltelefonját – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint a Tan vezetéknevű férfi a barátaival italozott a Liuzhou városában található szállodában, amikor kissé részegen kicsúszott a kezéből vadonatúj iPhone 8-asa, és belepottyant a vécébe.

A műfogsora miatt szorult a vécébe a nagymama
A 85 éves nagymamát csak a tűzoltók tudták kimenteni a vécé fogságából.

Tan nem akarta minden küzdelem nélkül veszni hagyni a mobilt, amiért nyolcezer jüant fizetett. Ezért belenyúlt a vécébe, hogy kiszedje. A telefon azonban csak annyira volt mélyen, hogy reményt adhasson neki. Éppen csak hozzá tudott érni, de kiszedni már nem tudta.

Így egyre mélyebbre és mélyebbre nyúlt, hátha meg tudja fogni, de csak annyit ért el, hogy végül már a karja is beleszorult a nyílásba, és nem tudta kihúzni. A beszámolók szerint húsz percig volt a vécépadlón feküdve, karjával a vécébe szorulva, mire a szálloda egyik takarítója rábukkant.

Facebook-videón, ahogy tűzoltók szabadítják ki a vécécsészébe szorult nőt
Milliók szórakoztak a szorult helyzetbe került nő kálváriáján, amit egyik barátja posztolt ki Facebook-oldalára.

A takarító azonnal értesítette a tűzoltókat, akik szétszerelték a vécét, és sikerült kiszabadítaniuk a férfit. A telefon azonban nem került elő.

Tan még szerencsésnek is mondhatja magát. Négy éve egy kínai férfit egy nyilvános vécé pöcegödréből kellett kiszabadítani a tűzoltóknak, miután utána ugrott beesett mobiljának.

Mobilja után zuhant a pöcegödörbe
Egy pottyantós vécében könnyített magán, amikor telefonja a gödörbe esett. Megpróbálta kivenni. Nem sikerült.

Egy hónappal az előző eset után pedig egy anya és fia halt meg, amikor a pottyantós vécéjük pöcegödréből akarták kimenteni egy vadonatúj mobilt, de elájultak az ott terjengő gázoktól.

Pottyantós vécében lelték halálukat, egy mobil után kutatva
Egy anya és fia belefulladt a pöcegödörbe, miután az oda beleesett vadonatúj mobiltelefon után kutatva beugrottak, és elájultak a gázoktól.

(Kiemelt fotó:.lznews.gov.cn)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik