Élet-Stílus

A hajléktalanság veszélyeztette a beteg anyját gondozó nőt, amikor százmilliót nyert a lottón

A lehető legjobb helyre került az amerikai lottóhúzás nyereménye.

Tökéletes időzítés. Így jellemezte 390 ezer dolláros, azaz majdnem százmillió forintos lottónyereményét a michigani Clarkstonban élő Shawna Donnelly. A 50 éves nő a helyi sajtóban kedden megjelent beszámolók szerint élete legnehezebb évén volt túl, és az idei még rosszabbnak ígérkezett, amikor megtudta, hogy nyert.

A nő elmondta: úgy feküdt le aludni, hogy nem nézte meg, nyert-e a Lucky for Life elnevezésű lottón. Azonban „az éjszaka kellős közepén azzal az érzéssel keltem fel, hogy meg kell néznem a szelvényem” – mondta el Donnelly a michigani lottótársaság munkatársainak. „Amikor láttam, hogy eltaláltam mind az öt számot, legalább százszor frissítettem újra a telefonom, hogy biztos legyek benne, hogy nyertem” – tette hozzá a nő.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a nő minden idejét beteg édesanyja gondozására fordítja, és alig tudja kigazdálkodni a pénzt. A beszámolók szerint már a hajléktalanság veszélyeztette, amikor jött a nyeremény.

A nő választhatott, hogy évente kap 250 ezer dollárt egészen haláláig, vagy egyben vesz fel 390 ezer dollárt. Ő inkább az utóbbit választotta, és hétfőn át is vehette a pénzt. Elmondása szerint egy új házat vásárol, valamint egy autót, a maradékot pedig félreteszi.

(A kiemelt fénykép illusztráció. Fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik