Élet-Stílus

“Megeszem anyut karácsonyra” – édesanyja hamvaival fűszerezi az ünnepi vacsorát egy brit nő

A 41 éves nő elmondta, csak így tudja átvészelni az első karácsonyát édesanyja nélkül.

Édesanyját fogja megenni karácsonyra egy 41 éves brit nő, aki májusban elhunyt anyukája hamvait szórja majd az ünnepi pulykavacsorára – írta a Mirror című brit lap. Debra Parsons elmondta: már többször is evett egy-egy kisebb falatot anyja “sós ízű” hamvaiból, hogy minél közelebb érezze magát hozzá, de karácsony közeledtével egyre erősebb volt benne a vágy, hogy elfogyassza maradványait.

“Lehet, hogy az emberek őrültnek gondolnak, vagy azt, hogy tiszteletlenség ilyet csinálni, de nem tudom megállni” – jelentette ki Debra Parsons. “Csak ez az egy dolog, ami segít átvészelni az első karácsonyt nélküle” – tette hozzá.

A nő anyukája májusban halt meg egy tüdőbetegség után. A hamvasztás után Parsons nem igazán tudta, hogy mit kezdjen anyja maradványaival. Csak azt tudta, hogy nem akarja csak úgy szétszórni, mert az “olyan lett volna, mintha kidobtam volna”.

Először pár hónap után érezte a vágyat, hogy meg akarja kóstolni a hamvakat. Végül egy nap megnyalta az ujját, belemártotta a hamvakba, majd megette. “Megnyugtató érzés volt” – mondta el a Mirrornak a nő, akiben ezután egyre csak erősödött a vágy, hogy egyen a hamvakból.

Különösen a karácsony közeledtével vált egyre ellenállhatatlanabbá az érzés, és úgy gondolta, valami igazán különleges módon szeretné megenni anyja hamvait. “Nem akaram csak úgy az ujjaimról lenyalni” – mondta el Parsons, aki végül úgy döntött, az ünnepi vacsora részéve teszi anyját. És hamvait rászórja a pulykára és a pudingra.

A Kentben élő nő vőlegénye a Mirror cikke szerint támogatja szíve választottját, bár abba nem egyezett bele, hogy a lap lehozza a nevét a menyasszonya furcsa karácsonyi vacsorájáról szóló cikkében. A beszámolóból az nem derült ki, hogy vőlegény is enni fog-e az elhunyt anyuka hamvaiból.

(A kiemelt fénykép illusztráció. Fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik