Nem emlékszem, hogy valaha ennyire kívántam volna a sört, pedig voltam már szomjas néhányszor életemben. Különösen nyári péntek estéken, amikor a hosszú nappalok ellenére is jóval sötétedés utánig tartott a munka. Este van most is, csak kedd, bőven ősz közepe, és én már negyven perce szorongatok és emelgetek és szagolgatok egy bontott, kisüveges ipát, anélkül, hogy akár csak a nyelvem hegyét beledugtam volna. De hát nem is sörözni jöttem, hanem sörjógázni.
Ha ivásról van szó, a brit a legkreatívabb nemzet a világon, hiszen többek között ők találták fel az olyan kocsmasportokat, mint a darts vagy a biliárd. Egyrészt azért, hogy kellemesebben teljen az idő, miközben szolidan berúgnak, másrészt meg azért, mert mégiscsak elegánsabban hangzik az, hogy biliárdozni, vagy dartsozni megyünk, mint az, hogy vedelni.
Amikor sörjógázni indultam, azt hittem (reméltem), hogy valami hasonlóban lesz részem. Kis nyújtás, meg meditálás közben legurítok néhány korsóval, s közben úgy érzem magam, mint Buddha, akinek eltűnt minden földi vágya. Nem így alakult.
Az első gyanús jel az volt, amikor Csige Bogi jógainstruktor a regisztrációnál azt mondta, hogy természetesen szívesen válaszol a kérdéseimre óra után, csak nem biztos, hogy lesz még erőnk beszélgetni. Ebből kezdtem sejteni, hogy a sörjóga sokkal inkább jóga, mint sör, de akkor már átöltöztem és aláírtam a papírokat, hogy a továbbiakban mindent csak a saját felelősségemre végzek.
A sörjóga még a nyáron lett divat Nyugat-Európa nagyvárosaiban. Budapesten ez az október 10-i volt az első, kísérleti foglalkozás. Az eredetéről keveset tudni, egy Brooke Roberts nevű, amerikai nő vállalta a felelősséget a megalkotásáért. Utazójógával foglalkozó cége weblapján azt írja, hogy 2014-ben, egy február este, a nappaliban jógázott, miközben a férje a kanapén pilledt kezében egy üveg sörrel. Roberts a harcos három pózban állt, amikor a férfi viccesen azt kérdezte, kér-e egy kortyot és a nő előrenyújtott kezébe nyomta a palackot.
Elképzelhető, hogy Roberts nem mond nagyot. A sörjóga egy berlini technoklub hátsószobájából terjedt szét Európában és Ausztráliában, az ottani első instruktor, Jhula pedig azt mondja, hogy ő Amerikában, a nevadai Burning Man fesztiválon ismerkedett meg a sportággal. Csige Bogi a hype csúcsán, egy Facebook-sztoriban olvasott először a sörjógáról. Volt annyira nyitott, hogy gondolkodott kicsit a módszeren ahelyett, hogy élből elvetette volna mint totális őrültséget.
Kissé furán érzem magam, amint melegítőben, mezítláb bújok elő a vécéből a Krak’n Town steampunk-kocsma alagsorában. A mellényes, csokornyakkendős csapos udvariasan megkérdezi, hogy mit tölthet, én pedig azt felelem, hogy kösz, de egyelőre semmit, meg kell még dolgoznom az italért. Az első körbepillantás után biztos vagyok benne, hogy sör ide, vagy oda, én leszek az egyetlen férfi a húszfős csoportban. De nem, rajtam kívül még ketten vannak: Gábor, a Balaton 17 sörfőzőmestere, meg egy srác, aki kézállásban sétafikál bemelegítésképpen. Nagyon remélem, hogy ő viszi túlzásba, és nem én, a jógaszűz tévedtem el teljesen.
Nem kell túl sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek, a sör és a jóga csak első pillantásra kibékíthetetlen ellentétei egymásnak. Az emberek mindkettőt lazításra, kikapcsolódásra használják, miért ne működhetnének együtt is?
„Érdekes ötletnek tartottam, de nekem is győzködnöm kellett magam, hogy a jógikus életmód és a sör megférnek egymás mellett. Aztán arra jutottam, hogy ha egy párkapcsolat kialakulásának is lökést adhat egy kis alkohol, akkor miért ne lenne így a jógával is? Miért ne adhatnék egy esélyt a jóga megismerésére azoknak, akik sör nélkül soha nem jönnének el egy órára? Ha komolyan belefolynak a gyakorlásba, később úgyis megtanulják majd különválasztani a kettőt.
Egyébként is clubbell jógával foglalkozom, ez egy erőnléti forma, amihez súlyzórudat használunk, úgyhogy a technikán nem is kellett sokat gondolkodnom, a sörösüveg nagyon hasonló eszköz, csak abban különbözik, hogy ki tud borulni belőle az ital.
A fogadtatás abból a szempontból abszolút pozitív, hogy pillanatok alatt beteltek az első órák. A jógatársadalom egy része viszont finoman szólva bepöccent. Sok irányzat és még több oktató van, akik úgy viszonyulnak a jógához, mint egy valláshoz. Szerintük csak úgy lehet bármit jól csinálni, ahogy ők csinálják. Meg is kaptam tőlük, hogy én vagyok a legalja, aki elkorcsosítja a jógát.
De én rebellis alkat vagyok. Szerintem egyedül az emberben dől el, hogy valamiben jól érzi-e magát vagy sem. Bízom annyira a tudásomban és a felkészültségemben, hogy be merjek vállalni egy ilyet, mert tudok vigyázni az emberekre.”
Egy kisüveges, tökéletesen hűtött Dingi 17 ipát kapok a kezembe az óra elején. Az üveg kívülről párás, egy hűvös csepp kúszik végig az oldalán. A leghátsó sorban bújok meg, mint annak idején, az általános iskolai tornaórákon. Nem akarok semmit sem elsumákolni, de annál jobb, minél kevesebb szemtanúja van a bénázásomnak. Kifejezettem boldog vagyok, amikor Bogi elmondja, hogy nem kell majd a sörösüveget a fejünkön egyensúlyozni, sem a varjúpóz közben a fogaink között tartani.
Törökülésben, lehunyt szemmel tartom az orrom alá a palack száját. Az illat csábító, már venném is a nyelvemre az első apró kortyot, de ahogy mindenki más körülöttem, türelmesen várok. Bár boldoggá tesz a sörforradalom, az ízek sokfélesége, soha nem leszek az, aki borsznob módjára sörözik. Inkább élvezem az italt és társaságot ahelyett, hogy felhangok és lecsengések után kutassak a nyelvemen. Most viszont szívesen merülök el a játékban, amit Bogi vezényel.
Végigtapogatom a palackot, külön az üveg, külön a címke felületét, és közben végiggondolom, milyen hosszú vezetett addig, és hány ember munkája kellett ahhoz, hogy az a kis üveg sör a kezeim közt köthessen ki. Túl sokáig azonban nem merenghetek, már fogom is a palackot, és plafon felé nyújtózkodom vele, majd balra, azután jobbra. Négykézláb nyújtom hátra a lábam, kitekert csípővel egy darabig a levegőben tartom, behúzom a könyökömhöz, újra kinyújtom. Előbb az egyiket, aztán a másikat. Aztán újra törökülésben ülök. Mindenki más szeme csukva, én lesek. Most meg lehetne végre húzni az üveget. Na jó, bírom még, mint a többiek.
Eddig földeztünk, meg ha jól értem, volt némi szél, most a tűz következik. Bogi azt mondja, kicsit kemény lesz. Kitörések, guggolások, fekvőtámaszok egymás után. Ennyi? Ja, hogy az egész sort egymás után hatszor. Értem. Elkezdem, bár a felére sem emlékszem. Nem baj, Gábornak, aki mellettem izzad, úgy tűnik, jobb a memóriája, és a tempója sem rossz, csinálok mindent vele. Amikor végzünk, anélkül, hogy addig egyetlen szót váltottunk volna, egymásra nézünk, egyszerre lendítjük koccintásra a mindvégig szorongatott sörösüvegeinket és kortyolunk. Nem sokat forgatom a számban az italt, mohón nyelek egyet.
Pontosan az az üde, kesernyés, citrusos íz, amiről már negyven hosszú perce fantáziáltam. Mennyei. A sör időközben egy picit melegedett, és össze is rázódott, ezért ahogy elveszem a számtól a palackot, ellenállhatatlanul felpezseg a fehér hab, és már lövell is kifelé. Egy pillanattal később reagálok, mint kellene, nagyjából féldeci hab a pólómon landol, nem baj, eléggé átnedvesedett már úgyis.
A többiek még nem ittak, megvárják, amíg levezetés végén Bogi levezényli a kortyolást. Újra lehunyt szemmel kell szorongatni a palackot, és érezni a rajta, meg a hozzáfűződő viszonyban bekövetkezett változást. Aztán óvatosan kortyolni, és hosszan a szájban forgatni az italt, teljesen elveszni az ízben. Én már erre képtelen vagyok, hátradőlve, lassú, de hosszú kortyokkal, élvezettel végzem ki a kisüveget. Hosszú volt az előjáték, de ez a beteljesülés minden másodpercet és mozdulatot megért.
