Élet-Stílus

A leghíresebb magyar képregény, ami soha nem fog elkészülni

Ha az ember szeret plasztikus képzavarokkal élni, akkor könnyen kijelentheti, hogy a magyar képregénypiac állóvíz, amelyet ritkán zavar fel belehajított kavics. 2014-ben Csepella Olivér egy szép darab kavicsot dobott bele ebbe az állóvízbe, amikor elkezdett pénzt gyűjteni a Nyugat+Zombik nevű képregényre. A sztori 2013-ban – illetve még korábban, de erről később – indul, amikor Csepella először elkezdte promózni a neten a terveit.

Egészen kevés ennyire eredeti ötlet volt eddig a magyar képregénypiacon. Képregényének alapja az lett volna, hogy a leghíresebb nyugatos költőink egy beitalozott éjszaka végén zombikra vadásznak. Ez önmagában is érdekes koncepció, mert az, hogy a leghíresebb nyugatos költőink bármire vadásszanak, már erős romantizálása lenne a híresen férfias testalkatú költőknek, az meg, hogy zombikra, talán költői túlzás is.

A bemutató környékén így írt a képregényről a Könyves Blog:

Babits ökölbe szorított kézzel lesz szerelmes, Karinthy karddal esküszik bosszút, Móricz pedig még épp időben érkezik egy puskával, derül ki a már megjelenése előtt körülrajongott és kultműként szeretett Nyugat+Zombik című képregénytervből.

Ez 2014-ben volt, viszont azóta is megjelenés előtt álló kultmű maradt.

Pedig Csepella pénzgyűjtő kampánya kiemelkedő siker lett. A Csaknekedkislány énekeseként ismert grafikus hárommillió forintot szeretett volna összeszedni a képregényre, ami egy nap alatt meg is lett. A kampány végére ennek a többszöröse, 7,5 millió forint jött össze.

Az Indiegogo-n indított tömegfinanszírozási kampányba 1102 ember szállt be, és 27864 dollárnyi forintot adtak össze. Ekkora bázisnál már simán sikeres egy kampány.

Aztán hosszú ideig semmi nem történt. A kampány végén Csepella kiküldte a köszönőüzeneteket. Ez 2014 decemberében volt. Azt írta:

Valószínűleg már tudod, hogy a gyűjtés az első napon elérte a kitűzött célját, azóta pedig megkétszerezte. A több pénz miatt lehetőségem lesz a képregényt és a többi támogatói ajándékot a lehető legjobb minőségben előállíttatni (papír, nyomtatás, szitázás, stb) valamint részmunkákat (pl: színezés) kiadni a haltársaimnak, így több időt nyerve a rajzolásra. A finanszírozás vasárnapig tart, az utolsó pillanatokra néhány új csomag is bekerült, mint a kötött pulcsi és a limitált, számozott, szuper delux arany kiadás. És kellemes ünnepeket! Nagyon igyekszem, hogy jövő ilyenkor már a fa alatt legyen a pakkotok!

Tehát az ígéret az volt, hogy a képregény 2015 decemberében megjelenik. Aztán a december megjelent, a képregény nem. Csepella a támogatóknak küldött levelében ekkor ezt írta:

Rossz hírt hozok. Nyakamon a december, lassan egy éve rajzolom a Nyugat+Zombikat. Rajzolás közben sokszor megálltam egy-egy oldalnál, amivel elégedetlen voltam, és azt gondoltam, ha ezt most újrarajzolom, akkor szabotálom a decemberi leadást. Aztán arra gondoltam, hogy hiába kapjátok meg időben, ha rossz lesz, inkább újrarajzolom, és még jobban igyekszem, és akkor kész leszek. Hát újrarajzoltam sokszor, elégedett is vagyok vele, nektek is jobban fog tetszeni remélem, viszont nem leszek kész vele karácsonyra. Nagyon sajnálom!

Karácsonyig elküldöm digitálisan a már újrarajzolt első fejezetet, ami tudom, hogy nem helyettesíti a könyvet, de legalább képet kaptok a munkámról, és talán nem dobáltok meg krumplival az utcán. Abban a levélben kitűzöm a 100%-os elkészülési határidőt is. Remélem megbocsájtjátok a csúszást. Ég a kezem alatt a képregény, már alig várom, hogy befejezzem és megmutassam nektek.

Aztán 2016 januárjában, két héttel az ígért határidő után meg is jelent az első két fejezet digitális formában. Ezek csak részletek lettek volna a készülő műből, de Csepella szeretett volna betekintést adni abba, hogyan fog kinézni a végső mű. Egy évvel és egy hónappal a pénzgyűjtő kampány után járunk, és eddig igazából ezt a két fejezetet látták csak a pénzükért a támogatók. Ezekben a fejezetekben az az érdekes, hogy Csepella ugyan nagyrészt újrarajzolta őket, de igazából az első fejezet már 2012-ben elkészült, hiszen a szerzőnek ez volt a diplomamunkája is.

Egy hónap telt el az első két fejezet után, amikor Csepella újra levelet küldött. 2016 februárjának legvégén járunk, szökőnapon, amikor a szerző újabb egy évvel kitolta a megjelenést. Ezúttal 2016 karácsonyáig.

A kétszer kéthetes tesztidőszak alapján sajnos akárhogy számolom és akárhogy igyekszem egy kerek évet csúszok az ígéretemhez képest. Vagyis 2016 karácsonyára tudom kiküldeni a képregényeket és a hozzá tartozó ajándékokat. Nem győzök elnézést kérni tőletek és megköszönni, a rengeteg türelmet és támogatást, amit kapok! Nem tűntem el a pénzetekkel, természetesen nincs semmi más munkám, minden hétköznap és a szombatok felében itt vagyok és a képregényen dolgozom, amilyen gyorsan csak tudok.

2016 októberében el is indult egy jelszavas Tumblr-oldal, ahova Csepella a készülő munkákból rakott fel, és a támogatók megadhatták, hogy mekkora pólókat, pulcsikat kérnek.

2016 novemberében elindult a valódi oldal is, ahol a támogatók beírhatták, mi a pontos postacíműk, ahova a 2014 karácsonya előtt kifizetett csomagokat kérik. Csepella azt írta, dolguk nincs, az csak a postásnak lesz, amikor ki kell mennie. De a postás nem jött.

December 15-én jött az újabb rossz hír. Megint nem lesznek zombik és nyugatosok a fa alatt. Csepella ezt írta:

Rettenetes dolog, de a képregény nem válik kézzelfoghatóvá karácsonyra. Amikor legutóbb írtam 90%-on álltam, most pedig 95%-on. Még mindig színezek és közben kicsúsztam a nyomdák és a postázás idejéből is. Nagyon sajnálom, hogy megint elrontom a karácsonyunkat, de többet már nem fogok. Két éve keményen dolgozok, hogy a fák alá kerüljön a képregény a többi ajándékkal, és mégsem kerül oda. Hiába készülök el, a nyomtatással és kötéssel együtt már csak januárban adom a kezedbe. Nem győzök eléggé bocsánatot kérni, külön azért is, hogy ilyen későn szólok, tegnapelőtt pukkadt ki az utolsó remény a karácsonyi kivitelezésre.

Ezekben a hónapokban nem frissítettem a blogot, gondoltam, majd a nyomdába adás után feltöltöm tartalommal, így viszont egyik sincs meg. Most feltöltöm, és mire ezt olvasod már jóval több dolgot látsz rajta, mint legutóbb, persze ez se sokat segít. 2016 egy pocsék év volt és most még én is belerúgok, de az életemre esküszöm, 2017-et egy nyugatosokról és zombikról szóló 264 oldalas cérnafűzött képregénnyel kezdjük el, és jó lesz.

A következő helyzetjelentés már 2017 májusában érkezett, amikor a szerző a Facebookra posztolt. Gyorsan el is törölte a 2017 karácsonyi határidőt.

Először elkezdtem szégyellni magam, hogy még mindig nem készültem el, aztán azért, mert nem írtam semmit, aztán nem írtam semmit, mert szégyelltem magam, és így tovább. Bocsánat, hogy eltűntem, továbbra is minden nap a könyvön dolgozom.

A színezés is hosszabb ideig tart, mint számítottam, másfelől nem kalkuláltam bele, hogy egy ekkora volumenű anyagnál az egyes munkafázisok befejezése után is még mindig szükség van szerkesztésre, kis hülye dolgok javítására. És igen, mindemellett reteklassú vagyok. Nagyon remélem, hogy a képregény minősége némileg kiengesztel az őrült csúszásért. Nem merek konkrét dátumot írni, de igyekszem a lehető leghamarabb kiadni a kezemből, és jelentkezem, amint nyomdába kerülünk. A blogot feltöltöttem és töltöm a lehető legspoiler-mentesebb tartalmakkal. Tartsatok ki!

Csepella elég erős ostromot kapott az üzenetek alatt, ami érthető is, hiszen a képregény 1102 támogatója már 2014 decemberében kifizette a pénzt egy termékért, amelynek 2017 közepén még elkészülési határideje sincs. Arról nem is beszélve, hogy itt nem csak egy egyszerű képregényért lehetett fizetni. Csepella az első levelében említett támogatói csomagokat. Ezekből több is volt, sőt, elég komolyak is. Egy dollárról indult a licit, amiért a támogató kapott egy digitális háttérképet, a jelszót a blohgoz, valamint, hát, Csepella levelezését 2014 és 2017 között.

A dedikált, 200 oldalasnak ígért Nyugat+Zombik képregénykötetért 16 dollárt, 3-4 ezer forintot kellett fizetni az Indiegogón. Innen kezdtek elszabadulni a támogatói csomagok. 45 dollárért, nagyjából 11 ezer forintért már Nyugat+Zombik-mintás kötött pulcsi járt, amire két ember fizetett elő. 101 dollárért, azaz 30 ezer forintért arany, kemény táblás, limitált képregény járt volna, ezért négy ember is fizetett.

A legdurvább viszont az a csomag volt, amelyben Csepella megígérte, hogy aki 350 dollárral támogatja, azt belerajzolja majd a képregénybe. Hárman is megtették, kifizették a majdnem százezer forintot – még 2014-ben –, hogy belerajzolják őket egy kultképregénybe, ami 2017-ben sem jelent meg.

Mi csak 2017 októberének elején kerestük meg Csepellát, hogy mi is történik a képregényel. Azt írta, van határidő, szűkös is, de nem árulja el.

Bocsánat a késő válaszért! Nem merek mondani semmit az elkészülésről, mert azzal már többször besültem, és csak akkor merek majd mondani, amikor a nyomdakész fájlt dobom a nyomdász kezébe és ő is bólogat. Ez a ki nem mondott határidő elég szűk, szóval viszonylag hamar (heteken belül) kiderül, sikerül-e tartanom. A csomagokat egyszerre küldöm ki, így az extra cuccok is a képregénnyel együtt fognak megérkezni.

Sejtem, hogy ez nem túl sok infó, ráadásul ez a homályosos elkészülési idő sem publikus, pont azért, mert a mindjárt kiderül helyett akkor már írhatnám, hogy mindjárt. Viszont – ha egyátalán van ilyen szempont – amikor megszerzem ezt a bizonyosságot, nagyon szívesen megküldöm az elkészülési időt meg válaszolok is minden más kérdésre is meg küldök képet és minden ilyesmi. Már ha van rá igény.

Itt tartunk most, 2017 októberének közepén. Csepella szerint heteken belül elkészül a képregény, amivel kapcsolatban lehetnek kétségeink, hiszen a nyomdai és anyagköltségek forrásait már 2015 elején átutalta az Indiegogo. Ez a crowdfunding-oldalakon viszonylag bevett dolog. Egy rakás olyan termék van, amelyre a készítők elhasználják a pénzt, de végül vagy nem lesz rá elég, vagy egyszerűen nem működik, ezért sosem készül el. Akik fizettek a képregényért, azoknak tisztában kellett lenniük a kockázattal. Simán lehet, hogy a pénzükért csak három évnyi mérgelődést és néhány szép képet kapnak.

De igazából szurkolunk a szerzőnek, hogy elkészüljön a képregény. Nem csak azért, mert 1102 ember pénze van benne, de azért is, mert a Nyugat+Zombikból még tényleg lehet magyar kultképregény, amiből egyébként nincs sok. Sőt, lehet, hogy a három évnyi várakozás még segít is neki, hiszen a Sagrada Famíliába is járnak emberek, mégsem készült el soha.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik