Letartóztattak egy 27 éves nőt Belgiumban, mert a gyanú szerint élve megfőzte kétéves kislányát, írja a HLN.
Az afrikai származású anyát – akit a rendőrség nem nevezett meg – Brüsszeltől északra, Zemst városában tartóztatták le vasárnap este.
A hatóságokat a szomszédok értesítették, miután sikításokat hallottak és füstöt láttak felszállni a garázsajtóból.
Amikor a rendőrök megérkeztek, a nő éppen egy faszenes grillezőn sütötte a gyermekén, akinek teste szinte teljes egészében megégett.
A nyomozók jelenleg azt vizsgálják, hogy a gyanúsított élve sütötte-e meg a gyermeket, vagy már korábban végzett vele.
Az egyenruhásoknak a nő állítólag a helyszínen azt mondta:
Mindkettőnknek el kell égnie. Csak így tudunk együtt a mennyekben jutni.
A HLN című belga lapnak a nő szomszédai arról beszéltek, hogy az elkövető depressziós volt és nemrég esett át egy váláson.
A nő az édesanyjával élt, aki a tragédia idején nem tartózkodott az épületben.
Fizikai és mentális állapota miatt a nőt egyelőre nem hallgatták ki a nyomozók.
A kislány boncolását már elvégezték, de az eredményeket még nem hozták nyilvánosságra.
(Daily Mail, kiemelt kép: Europress)