Élet-Stílus

Megölte magát egy 12 éves lány Indiában, mert a tanára megalázta a menstruációja miatt

Az egész osztály előtt kellett megmutatnia alsóneműjét.

Nyomozást indítottak az indiai hatóságok egy 12 éves lány öngyilkossága ügyében, aki állítólag azért ölte meg magát, mert tanára az egész osztály előtt megalázta menstruációja miatt – jelentette a Reuters brit hírügynökség. A kislány hétfőn ugrott le, a háza közelében található épületről, az India déli csücskén található Tamil Nadu államban – közölték helyi tisztségviselők.

A kislány egy búcsúlevelet is hagyott, amiben azt írta, hogy tanára megkínozta. A kislány anyja a helyi sajtónak elmondta: lányának az osztálytársai szóltak, hogy vérfoltok vannak az egyenruháján. Majd amikor segítséget kért, egyik tanárnője kiállította az osztály elé, hogy mindenki előtt mutassa meg a foltot.

„Még azt sem vette figyelembe, hogy fiúk is vannak az osztályban. Megkérte, hogy emelje fel a ruháját, majd egy portörlő rongyot adott neki, hogy betétként használja” – mondta el a lány anyja. A nő elmondása szerint az esetről lánya osztálytársaitól értesültek, és most lépéseket követelnek a tanár ellen.

Indiában a menstruáló nőket gyakran még mindig „tisztátalannak” tartják, és diszkriminációnak vannak kitéve: nem léphetnek be például templomokba, vagy nem készíthetnek el bizonyos ételeket, sőt, még csak hozzá sem érhetnek azokhoz.

Segítségre van szüksége?

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

(A kiemelt fénykép illusztráció. Fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik