Élet-Stílus

Kidobták a Momentum-fesztiválról az LMP-s Ungár Pétert

Miután a Momentum Mozgalom szóvivője, Hajnal Miklós szerint Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja minősíthetetlenül viselkedett, kidobták a Nyitás Fesztiválról – erről maga Ungár számolt be az Azonnalinak.

Ungár Péter: Milliárdokat örököltem, gazdag ember vagyok, és ez felelősséggel jár
Az örökségéről, cégügyekről, elszámoltatásról, Mészáros Lőrincről, a kormányváltás esélyeiről is kérdeztük Ungár Pétert, az LMP elnökségi tagját.

A lap több forrásból is úgy értesült, hogy Schmidt Mária fia részegen inzultusba került egy biztonsági őrrel, azt viszont nem tudni, hogy volt-e ütésváltás.

Szeretném remélni, hogy viszonozni tudtam, de nem vagyok benne biztos, hogy fizikai képességeim alkalmassá tesznek erre. Megkértek, hogy távozzak

– nyilatkozta a politikus. Azt sem tudja, hogy mivel indokolták a kidobását, csak informálisan mondtak neki valamit olyan momentumosok, akikkel jóban van és beszélgetnek is, de nem erről.

A cikkben az LMP-s megjegyezte, hogy a fesztiválos botránynál sokkal érdekesebb kérdés az, hogy a Momentum EU-ról szóló vitáján mind az öt résztvevő egyetértett abban, hogy Magyarországon is be kell vezetni az eurót. Annak pedig örül Ungár, hogy magyar vállalkozók is támogatják a Momentumot, utalva arra, hogy Bojár Gábor és Raskó György vállalta, hogy adományt adott a pártnak.

Náluk sokkal rosszabb emberek is támogattak már pártot.

A Magyar Nemzet később azt írta, Ungár egy fiút és egy lányt is zaklatott, befeküdt más sátrába ittasan, majd hiányos öltözetben szedték ki egy patakból. A Momentum minden rendezvényéről kitiltotta.

Ungár azt mondta, nem tudja, pontosan miért dobták ki a fesztiválról, azonban a lap birtokába jutott levél szerint Ungárnak biztosan tudnia kellett arról, hogy mi miatt dobták ki a fesztiválról, mert az érintettet a Momentum erről hivatalos levélben is tájékoztatta. Ebben egyebek között az áll:

Részt vettél a Momentum által szervezett Nyitás Fesztiválon, ahol sajnos többen panaszkodtak a magatartásodra, többen jelezték, hogy akaratuk ellenére meg nem engedhető módon kommunikáltál a fesztivál más résztvevőivel, zaklattad őket, összetűzésbe kerültél a rendezvény biztonsági személyzetével, és beléptél mások privát helyiségébe. A rendelkezésre álló információk alapján mindezzel megsértetted a rendezvény házirendjét, viselkedésed ellentétes a szervezetünk által vallott értékekkel is.

Ezzel végérvényesen befellegzett egy esetleges LMP – Momentum összefogásnak, amit mindkét párt háza tájáról szorgalmaztak néhányan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik