Gazdaság

Megszólalt a Momentum két adományozója

A Momentum Mozgalom bodajki Nyitás fesztiválja összesen 23 millió forintba került, a rendezvény 11 milliós bevételt hozott, így a pártnak 12 milliót kellett költenie saját forrásaiból – mondta Hajnal Miklós, a párt szóvivője a Heti Válasznak.

A szóvivő elmondta, a Nolimpia kampányra és a májusi plakátkampányra 18 és 11 milliót kaptak adományokból, ezek nagy részét pedig félre tudták tenni. A párt minden tagja havi ezer forintos tagdíjat fizet, vannak azonban, akik ennek többszörösét költik a Momentumra.

A Heti Válasznak megszólalt a párt egyik adományozója, Bojár Gábor, a Graphisoft és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója. Bojár egymillió forinttal támogatta a Momentumot, azt mondja, kötelességének érezte, hogy segítse a vállalt értékrendjében hozzá közel állónak érzett pártot.

A párt másik adományozója, Raskó György volt MDF-s, majd MDNP-s parlamenti képviselő is megerősítette, hogy támogatja a Momentumot, viszont azt nem akarta elárulni, pontosan mennyi pénzzel. Hozzátette, a Nolimpia kampányban már korábban is támogatta őket.

Raskó azóta egyéb anyagi támogatást is ígért a pártnak, de több feltétel teljesüléséért cserébe. Elvárja tőlük például azt, hogy legyen a finnekéhez hasonló szabadelvű programjuk az oktatás, nevelés és a szakképzés területén. Ezen kívül feltétele volt az is, hogy a Momentum nem szövetkezhet az MSZP-vel és a DK-val.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik