Élet-Stílus

Kukába dobták újszülöttjüket, csak azért, mert koraszülött volt

Egy guberáló találta meg az alig 1,5 kilós kicsit. Szülei azt hitték koraszülöttként úgysem élne sokáig, és inkább gyorsan megszabadultak tőle.

Egy alig másfél kilogrammos koraszülöttet talált egy guberáló egy utcai szemetesben, a kínai Chongqing város egyik kórháza előtt – jelentette a helyi sajtó. A férfi előző hét pénteken, helyi idő szerint nagyjából délelőtt tíz órakor bukkant rá az újszülöttre, miközben értékek után kutatott a kukában.

A guberáló a járókelők ösztönzésére bevitte a kicsit a Fuling kórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy egy koraszülöttet talált. Az orvosok közlése szerint a kisfiú a terhesség 30. hetében született meg, és egyébként teljesen egészséges volt.

Az orvosok hamar kiderítették, hogy a gyerek a kórházban született, és értesítették a rendőrséget. A rendőröknek sikerült megtalálniuk a szülőket. Mint kiderült, az anyuka még mindig a kórházban feküdt. A rendőrség közlése szerint az apuka volt az, aki kivitte a gyereket a kórházból és a kukába dobta.

A házaspár a helyi sajtónak elmondta, attól tartottak, hogy a gyerek nem fog sokáig élni, mert koraszülött volt, és ezért döntöttek úgy, hogy megszabadulnak tőle. A szülők közölték, hogy már megbánták tettüket, és ígérték, hogy mostantól jól fognak bánni vele.

A rendőrség végül nem indított eljárást ellenük, csak szóbeli figyelmeztetésben részesítették őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik