Az 1849-es tavaszi hadjárat hatalmas sikereket hozott a magyar honvédsereg számára, a csúcspontot a Komárom mellett aratott fényes győzelem jelentette: a császári haderő egészen a határig húzódott vissza. A hatalmas örömre azért meglehetősen erős árnyat vetett, hogy bár az osztrákok visszavonultak, de nem szenvedtek döntő vereséget, bármikor elindulhatott az ellentámadás.
Nyugatra, vagy Buda alá?
A magyar katonai vezetésben ekkor vita alakult ki a hogyan tovább kérdéséről: folytassák a nyugati offenzívát, vagy vegyék ostrom alá a Heinrich Hentzi vezérőrnagy parancsnoksága alatt osztrák kézen lévő Budai Várat?
Előbbi álláspontot képviselte Görgei vezérkari főnöke, Bayer József Ágost ezredes, ám adott helyzetben ez cseppet sem volt egyszerű.
- A császáriak jelentős erőt csoportosíthattak, a vállalkozás kimenetele erősen kétesélyesnek tűnt.
- A honvédsereget kimerítette a tavaszi hadjárat, a bakák fáradtak voltak, ellátmányuk, hadianyag-utánpótlásuk késett.
Ebben a helyzetben nem lehetett támadni, mindenképpen várni kellett volna. A veszteglés helyett pedig Kossuth és Klapka György javaslata a könnyű falatnak tűnő Buda felszabadítását javasolta. Az erőd elavult volt, és a hírek szerint az 5000 védő ellátása elégtelen, harci morálja alacsony volt. Először még Görgei is Hentzi azonnali kapitulációjára számított.
Fontos központ, szimbolikus cél
Érdemes megjegyezni azt is, hogy a Buda elleni támadás erősen politikai motiváltságú volt. Az ország fővárosának visszaszerzése megkoronázhatta volna a szabadságharcosok művét: az országgyűlés alig két hete fosztotta meg trónjától a Habsburg-házat és kiáltotta ki Magyarország függetlenségét.
Szimbolikus jelentősége mellett Buda hadászatilag is fontos volt: az ország úthálózatának legfontosabb csomópontja, illetve a vár alatt feküdt az egyetlen állandó Duna-híd. Ez utóbbival érvelt Klapka is, aki szerint a gyors ostrom után a Lánchíd birtoklása felgyorsítja a nyugati irányú offenzíva megindítását is.
Görgei végül hajlandó volt támogatni Kossuth indítványát, és 1849. április 29-én a feldunai hadtest java részével megindult Buda felé, május 4-én pedig és az Aulich-féle I. hadtesttel kiegészülve körbezárta a várat. Később pedig ezt írta:
Az indokok, melyek rábírtak, hogy az ellenséges főhadsereg elleni támadó hadművelet szakadatlan folytatásának eszméjét elejtsem – mint már említettem –, elsősorban politikai természetűek voltak.
Terrorbombázás
Hamar rá kellett azonban ébredni, hogy a vezérkar elszámolta magát, Hentzinek eszébe sem volt kapitulálni, 17 napig tartó kemény ostrom következett. Később Görgei is elpocsékolt időként, „sztratégiai baklövésként” jellemezte az akciót, amit viszont akkor maga is támogatott.
Véres harcok dúltak a Duna jobb partján, miközben Pest megtapasztalta a “terrorbombázást”. Görgei Artúr annak rendje és módja szerint az ostrom megkezdése előtt felszólította a császári főtisztet a megadásra, illetve arra kérte, ha mégis a harcot választja, kímélje Pest és Buda civil polgárait. Aztán komolyabbra fogta:
Ha pedig ön az úgynevezett Budavárának végsőkig való megvédésével összekötendi a Lánchíd megrontását, vagy Pestnek bombázását, honnét ön megegyezésünk folytán megtámadástól egyáltalán nem tarthat, s mely tett nyilván csak alávalónak lenne mondható, akkor önnek becsületszavamat adom, hogy a vár bekövetkezett megvétele után az egész várőrség kardra fog hányatni.
Erre megszólaltak a vár ágyúi, a pesti rakparton álló klasszicista épületsort, majd a Víziváros épületeit kezdték bombázni. Hentzi az ostrom további 17 napjából szinte egyiken sem hagyta ki Pest lövetését: számos patinás épület semmisült meg, és 70 pesti polgár vesztette életét.
A honvédek május 21-én jutottak be a várba, ekkor Hentzi maga állt katonái élére: karddal a kezében kapott halálos sebet a Szent György téren. Az ostrom alatt 368 magyar honvéd esett el, és körülbelül 700-an sebesültek meg, az osztrák veszteség 710 fő volt, valamint több mint négyezren estek fogságba.
