MTK vízitelep. A Gubacsi híd lábánál meghúzódó kék-fehér „konténerházat” felújították, ettől még az embernek időutazás érzése támad, amikor megérkezik. A hely a nyolcvanas évek hangulatát árasztja. Erről persze az időjárás is tehet, nem a legszebb arcát mutatja. Van vagy mínusz tíz fok. Barátságtalanul csupasz minden, a Kis-Duna befagyva, akár át lehetne sétálni Erzsébetre. A kék-fehér klubházban hideg van, de a munka szaga még úgy is érződik, hogy a minimum harmincéves edzőtermi gépeket éppen nem nyúzza senki. Mindettől függetlenül az is lejön, tavasztól-őszig más, különösen szép, békés lehet a hely.
Itt, azaz nem is a Csepel, inkább a béke szigetén lelt új otthonra Kőbán Rita, kétszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok kajakozó, a magyar kajak-kenu sport első „nagyasszonya”. Az MTK három éve alakult újjá, eztán találta meg egykori versenyzőtársa, Rajna András az edzői ajánlattal.
Első fejezet: A kenyértörés
Aki annyi mindent nyert, mint te, azt általában egy életre piedesztálra emelik. Olimpiai bajnokok a MOB vezetésében, a Budapest 2024 pályázat körül, az alakuló sportminisztérium környékén. Ehhez képest kétszeres olimpiai bajnokként a sydney-i olimpia óta alig hallani felőled. Tudatos ez a háttérbe vonulás?
A 2000-es olimpia után fél évet még levezettem a BSE-ben. Végtelenül korrektek voltak velem. Napi egy-egy edzéssel megvolt az átmenet az élsportolói létből a való világba. Addigra elegem volt a kajakból. Meg a kajaknak is belőlem. Szóval tudatos volt.
Nofene.
Tudod, volt az az ominózus nyilatkozatom az olimpián. Egy perccel a kajak négyes sikertelen futama után odadugták az orrom alá a mikrofont, és nekem szegezték a kérdést, hogy mi volt a baj.
Sikertelen? A németek mögött második helyen ért be a Szabó Szilvi, Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Kőbán Rita négyes. Szépen csillogott az az ezüst.
Annak, aki győzelemért ment, a második hely kudarc. Túl őszinte voltam, amikor a riporter kérdezett. Elmondtam, úgy éreztem, nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, amit edzésen begyakoroltunk. Nem jött a végén az, aminek kellett volna.
Kivel, mivel volt a probléma?
Rég volt… Nem akarok már ezzel foglalkozni, fájó. És tény, hogy a nyilatkozattal hibáztam. Nem gondolkodtam, csak mondtam a magamét. Előtte azért akkori edzőm, Fábiánné Rozsnyói Katalin végigcsinálta velem azt, amit később Kovács Katival, Janics Natasával, Kozák Danutával is megtett, ettől volt köztünk némi feszültség.
Tizenöt év alatt sokat változott a világ. A ti időtökben még a válogatottak erős csapatban edzettetek, manapság kajakban is inkább az ahány versenyző, annyi edző szemlélet terjedt el. A kommunikáció tán még durvábban átalakult: a közösségi média segítségével mindenki azt kritizál, akit csak akar, vagy éppen az üzenőfalán megjelentetett közleményben kommunikál a rajongókkal és a sajtóval.
A Facebook valóban gyökeresen megváltoztatott mindent. De ettől még én voltam az első neves sportoló, aki élő egyenes adásban vehemens kritikát fogalmazott meg. Addig eltussolták az edző-tanítvány közti nézeteltéréseket, a belső feszültségeket, ezért váltott ki akkora fölháborodást a nyilatkozatom. Bár sokan voltak, akik megértettek. Ami biztos, Sydney-ben nem úgy ment a hajó, ahogy kellett volna, aztán nélkülem Athénban sem lett jobb az eredmény.
Mind a két négyesnek Fábiánné Rozsnyói Katalin volt az edzője. Milyen a viszonyotok azóta?
Kezet fogtunk, szoktunk beszélgetni is. Nem szabad ezen nagyon rágódni. Én a Sydney utáni négy évet csöndben töltöttem, tudatosan kivontam magam a kajakéletből.
A szövetség is éreztette veled, hiba volt a szennyes kiteregetése, a túl őszinte nyilatkozat?
Persze. Hiba volt és ennyi. Nincs gond.
Második fejezet: A nagy váltás
Mit csináltál, miközben hallgattál, és tudatosan kiírtad magad a kajak-kenu életből?
A levezetés után pihentem egy évet, mert borzasztó fáradt voltam.
Hogy néz az ki, amikor az élsportoló, akinek az addigi életének minden pillanata naptárhoz, perchez, órához volt kötve, csak pihenget?
Nagyon jól elvoltam. Szó szerint meg kellett tanulnom semmit sem csinálni. Letettem magam elé egy órát, és tizenöt percig ülnöm kellett egy helyben. Meg azért dolgoztam közben ezt-azt, például az olimpiai utazásokat is szervező Pegazus Toursnál. Aztán jöttek a lovak, ami egy teljesen más irányba vitt el. Eztán lényegében tizenhárom éven át az ügetőn éltem, az ügetővel, lovakkal foglalkoztam.
Mi hajtott oda?
Minden szilveszterkor megrendezik a színész-sportoló hajtást. Egyszer meghívtak, ezért előtte kijártam gyakorolni kicsit, mert tapasztalat nélkül elég életveszélyes beülni a sulkyba. Annyira megtetszett, hogy ott ragadtam. A lóimádat nálam genetikailag kódolt hiba, sok-sok előző életből ragadhatott meg bennem. Később vettem egy lovat, majd kettőt, aztán volt, hogy hat saját lovat tartottam.
Versenyeztek is a lovaid?
Igen. Megpróbáltunk „körbeérni”. Amíg hat volt, addig volt esély rá.
A “körbeérni” ügetői szakzsargon? Mit jelent?
Annyi bevételt szerezni a versenyeken, hogy legalább nullszaldós, azaz önfenntartó legyen a mutatvány.
A lótartás úri huncutság, pláne a fővárosban. Ráadásul az ügető még a lósporton belül is sajátos szubkultúra, ami irdatlan kontraszt lehetett az élsportolói lét, a siker, a csillogás után.
A tehetősek számára ez passzió. A többiek olykor tíz-húszezer forintokért képesek „megölni, megnyomorítani” bárkit, mert annyira nincs pénz benne.
Eközben visszaállt a régi életem: feszített ritmus, a lovaimra írt edzésterv szerint éltem. Minden reggel korán keltem, ápoltam, tréningeztem az állatokat.
Egyedül, segítség nélkül? Az volt az életed, hogy reggel kimentél az ügetőre, este meg haza?
Amikor tudtam fizetni, volt segítség. Amikor meg nem, akkor magad uram, ha lovászod nincsen. Előfordult nem egyszer, hogy hajnalban érkeztem, éjszaka mentem haza.
Éveken át almoztál, trágyáztál, lovat pucoltál, hajtottál…
…és tudtam patkolni is. Verseny előtt felütöttem a patkót, aztán levettem. Megtanultam mindent, amire csak szüksége volt a négylábúaknak. Érdekelt, élveztem.
Akadt, amikor inkább hozott az ügető, mint vitt, amikor úgy tűnt, na, végre, pluszban vagyok?
Nyereséget sosem termelt, de elég sokáig “körbeértem”, ami nagy szó volt számomra. A lótartás tényleg nem olcsó mulatság. Fizetni az istállót, a takarmányt, az állatorvost. Sok pénz. De akkor még volt. Aztán megépítettem a tanyát, kiköltöztem Inárcsra, ahol már legalább istállót nem kellett fizetnem. Elég sokáig húztuk ott.
(MTI Fotó: Földi Imre)
Úgy fogalmaztál, akkor még volt pénzed. Most nincs?
Hát, volt, amikor csak vajas kenyérre tellett. Szó szerint. Megtapasztaltam azt is. Meg kellett tapasztalnom.
Az élsport sikereiből valósítottam meg az álmomat. Csakhogy a házépítés bankkölcsönös volt, és egy idő után elkopott a tartalék, úgyhogy muszáj volt eladni a tanyát. Aztán mentek a lovak is, meg minden egyéb.
Megérte?
Ha mondhatok nagyot, ez karmikus történet. Biztos, hogy így volt megírva, mert meg kellett tapasztalnom a fentet és a lentet is. Felépíteni, majd elveszíteni mindent. Földet, házat, lovat, mindent, és újrakezdeni.
Harmadik fejezet: Emberi kapcsolatok
A környezeted hogy ítélte meg mindezt?
Megtudtam, hogy ki a barátom. Ki az, aki segít, ha baj van.
És ki?
Sokan.
Akad, akiben nagyot csalódtál?
Nagyon nagy csalódás nem ért. Annál azért pozitívabban állok az élethez. Meg reálisabban. Kos vagyok, az akaraterő hajt előre. De nem őrült módon. Meg most már kell legyen annyi bölcsesség és tudás meg tapasztalat, hogy tudjam, mit lehet és mit nem. De van, amit nem tudsz kikerülni az életutadon. És ez tuti olyan volt. Annyira meg akartam élni az álmomat, hogy mindenáron végigcsináltam becsülettel. Ugyanúgy, ahogy kajakban. Eldöntöttem, mit akarok, és onnantól csönd a nevem.
Hány évedet vette el az ügető?
2003-tól tízet.
A magánéleted hogy tűrte az „istállószagot”, azt, hogy reggeltől estig és még hétvégén is a lovak töltötték ki a mindennapjaidat?
Egy darabig tűrte, aztán már nem. Ha arra vagy kíváncsi: nem mentem férjhez, nincs gyerekem. Ezt dobta a gép. Mielőtt megszülettem, ezt választottam. Pedig férjhez mehettem volna, talán háromszor is.
Három gyűrűt utasítottál vissza?
Hát, odáig nem jutottunk el, hogy meg is kérjenek. De nem kellett volna sok hozzá.
A hiba bennem volt.
Nem lehet, hogy te nem vagy elég kompromisszumkész?
Elég rossz mintákat kaptam a családomtól. Azt nem akartam csinálni, amit otthon, vagy magam körül láttam.
Elváltak a szüleid?
Nem váltak el, de… Figyelj, volt mindig kajánk, már ha hazaértem időben és a négy nővérem addigra nem ette meg a vacsorát előlem. De mindegy is. Nem akarom ezt feszegetni. Édesapám már nem él, édesanyám még igen. Én másképp szerettem volna csinálni, mint ők. Nagyon másképp.
Ehhez képest sehogy sem csinálod.
Sosem voltam hajlandó a gyermektelenség miatt gyötrődni. Elfogadtam és éltem más lehetőséggel. Rengeteg gyereket segítettem, tanítottam, támogattam, sokak életében részt vettem. Amikor rájössz, hogy valakinek az életét meghatározod, hogy nem is akarsz, mégis beleszólsz, az felelősség.
Kifejtenéd?
Volt, akit rólam neveztek el, az édesapja annyira tisztelt. És én csak állok, amikor találkozunk, és csillogó szemmel mondja, hogy én voltam a példaképük.
Az ember változik, és úgy helyes, ha jó irányba változol. Na ehhez legyen megfelelő partnered.
Volt akire fel tudtál nézni?
Fantasztikus emberek, barátok, társak vettek, vesznek körül, amiért a mai napig hálás vagyok nekik. De tény, mindig túl nagy lendülettel, lelkesedéssel megyek előre, és aki ezt nem tudja követni, egy idő után lemorzsolódik.
Higgadtál kicsit?
Persze, lassítottam, végül is nem fiatalodom. És faltörő azért nem vagyok. Eszetlenül nem mentem bele történetekbe.
Az álmod megvalósításáról szóló tíz év utolsó fejezete nem ezt bizonyítja.
Ez igaz. Ahogy a motorozás sem. Az sem egy épeszű történet, hogy a kajakválogatottban nekem volt először motorom. Egy lánynak. Érted?
De legalább nem speed motort vettem, kaptam, hanem choppert. Azzal nem lehet kétszázhússzal száguldani. Persze ültem speed motoron is, röhögve megyek százharmincat a mai napig. Egy kajakosnak nem probléma, ha ülni kell és egyensúlyozni. De néha ránéztem az órára és hű, rögtön visszavettem a gázból, hazagurultam nyolcvannal, és tudtam, nekem tilos a speed motor. Mert azzal elvisz a hév.
Ma már se chopper, se inárcsi tanya, se ló.
Ezeket megéltem, elmúltak, megyek tovább.
Nem hiányzik?
A motorozást kivéve nem.
Hány év alatt tapsoltad el a harminchat éves korodig összejött vagyont?
Nem tapsoltam el.
No jó, akkor ne használjunk ilyen csúnya szót. Mennyi idő alatt élted fel a sportkarrierrel felhalmozott vagyont?
Nagyjából tizenöt. De ha nincs az a bankkölcsön, a mai napig ott vagyok Inárcson. És röhögve, boldogan csinálom. Na jó, ez nem igaz… Mert a lóversenypályán néhányan eléggé aljasak voltak már a végén. Az tényleg nagyon más világ. Amikor a bármi áron való győzni akarás miatt veszélybe sodornak, hogy ne érjek be a hármas befutóba… És amikor másodszor is megcsinálta velem valaki, és még neki állt feljebb, akkor álltam föl. Az volt az utolsó csepp. Akkor kezdtem el végképp megszüntetni mindent.
Ennyire durva világ?
Az. Néhány kivételtől eltekintve nem az intelligencia gyűjtőhelye. Van, aki minden bűnt és aljasságot elkövetett a győzelemért, vagy amit az állatok ellen el lehet követni.
Hajtó a hajtó ellen is?
Előfordult. Ez a sport konkrét életveszély, mert ha nem figyelek, ha nem fogom vissza tizedmásodperc alatt a sebességet, akkor a lovam esik, én is esek, és keresztülügetnek mindkettőnkön. Ez egy ilyen sport. Láttunk ott elég csúnya baleseteket. Én is buktam már nagyot, repültem a pálya szélére, szerencsére nem a mögöttem hajtó alá.
Kiszerettél belőle? Még nézőként sem jársz ki?
Idén volt tizenöt év után először, hogy még szilveszterkor sem hajtottam. Időm sincs rá. Ettől, ha még meglátok egy lovat, megdobban a szívem. Évekig csináltam napi huszonnégy órában, de elég volt. Egy idő után feltettem a kezem: ha nem kellek én ide, akkor megyek tovább.
Drámai pillanat lehetett.
A döntést, amikor kimondtam, hogy befejezem, vége, na azt valóban nehéz volt meghozni. 2013-ra tisztult le a kép, de időbe telt, mire mindent elrendeztem. Nem volt könnyű. Próbálkoztam, amíg lehetett húztam, de volt egy határ. A buddhizmus sokat segített mindezek feldolgozásában. Most már nem vagyok hajlandó görcsölni a múlton, se a férjen, se a gyereken. Most is egyedül vagyok. Nem propagálom, de nem is titok. Ha nekem ebben az életben nincs gyerekem, akkor nincs gyerekem. Cserébe itt sok okos, ügyes tanítványt kaptam.
Negyedik fejezet: hátra arc, vissza a vízre
Se a kajak nem kért belőled, se te a kajakból, aztán tessék, most mégis itt ülünk a Gubacsi híd tövében, az MTK vízitelepén. Mi, vagy inkább ki vezetett vissza?
Egy darabig még kint maradtam Inárcson, mert az új tulajdonos megengedte. Ráadásul az egyik barátja megkért, hogy tanítsam meg kajakozni. Se ló, se semmi, megint jó volt pihenni, kipihenni az újabb bő tíz évet, így hát időm volt. Akkor éppen három hete kajakozott az illető, és ami hibát ilyen rövid idő alatt csak lehet, mindet megtanulta. Akkor ültem hosszú idő után először kajakba, egy túrahajóba. Eveztem vele, leutánoztam, mit csinál, próbáltam elképzelni, mi lehet az a mozdulat, amivel kijavíthatja a rossz beidegződést.
Belecsöppentél, vagy készültél anno erre is? Van szakedzőid?
Egy középfokú edzőim meg egy sportmenedzseri diplomám van, és mielőtt megkérdeznéd, nem, nem vagyok hajlandó már tanulni. Tanultam eleget. Iskolában is, meg az élettől is. Elég volt. Nincs kedvem.
Lenullázódtál. Mégis miből éltél?
Kétszeres olimpiai bajnokként harmincöt éves koromtól van életjáradékom. Mivel eladtam a házat, ezt már a törlesztőrészlet sem terhelte. Több maradt.
Nem is úgy nézel ki, mint aki bajban van. Az arcodra az van írva, hogy jártál a csúcson és a mélyben. A szemedből meg azt olvasom ki, most épp valahol félúton, de már újra egyenesben állsz. Megtaláltad az egyensúlyt?
Feladatnak tekintem ezt is. Ugyanúgy, ahogy megnyerni az olimpiát, ebből az élethelyzetből is korrektül kijönni, az is egy feladat. Semmi több. Tanítás. Próba. Feladat.
Az MTK-tól, egykori versenyzőtársadtól, Rajna Andrástól kifejezetten jókor jött a megkeresés.
Kétségtelen. 2014 óta vagyok itt. Látod, semmi sem véletlen az életben. Sem akkor, sem utólag nem gondolom épp ezért, hogy hú, mekkora tragédia történt velem.
Az életed zömében nyertél.
Mert mindig nagyon féltem a vereségtől. Talán éppen ezért kellett megtapasztalnom, milyen elveszíteni valamit. Azt is tudtam, hogy képes leszek felállni. Hozzáteszem, az olimpiai járadék mindig biztos támasz, nagy segítség volt. Anélkül nem ment volna. Akkor más utat járok be. Abból tudtam fizetni a hitelt, és most abból fizetem az albérletemet. Aki mellette még dolgozik is, annak a járadék egész tisztességes életvitelt biztosít. Hálás vagyok érte.
Örömöt okoz, hogy immár két éve újra abban a közegben élsz, ahol három évtizedet lehúztál? Tanítasz, miközben hazataláltál?
Igen, mert most már van mit tanítani. Most már tudom, hogy egy kicsit értek hozzá. Persze mindig, minden héten tanulok újat, de át tudom adni a tapasztalataimat.
Pályafutásod sikerkorszaka Kati nénivel fonódott össze. 1990-2000-ig pár hónapos kihagyással ő volt az edződ. Mit tanultál tőle?
Sok mindent. Jót is és rosszat is.
Mi az, amit biztosan úgy csinálsz, mint ő?
Bátran merek újítani, hasonló alapelveket vallok vele. Kati néni megelőzte a korát. Nem egy-két évvel, sokkal. Legalább hússzal. A most divatos HIIT (High Intensity Interval Training), a rövid távokra, ismétlésszámra épülő, rendkívül magas intenzitású edzésmetodikát mi már réges-rég csináltuk. Ő nagyon tudott. Férjével, Öcsi bácsival, Fábián Lászlóval együtt sokat gondolkodtak ezen, igazi újítók voltak. Ami hasonló még: mindenki tegezhet, de a saját versenyzőim magáznak.
Az eredmények azt bizonyították, a Fábián házaspár nagyon tud valamit.
Abszolút.
Akkor miért hagytad ott mégis 1994-ben?
Mert a csoport nem akart vele tovább lenni, és én a csoportot választottam. Akkor még nem nagyon edzettek egyedül, szinte senki sem, így azt gondoltam, nekem sem menne. De fél év múlva megkerestem Kati nénit. 1995-ben egyedül én edzettem vele és aranyat nyertünk. Na ebben is megelőztük a korunkat.
Mi az, amit biztos, hogy nem úgy csinálsz, mint ő?
Az élet változott. Kezdetben azt hittem, csak előveszem az edzésnaplómat, aztán majd abból dolgozunk. De gyorsan rá kellett jönnöm, ma már ugyanazzal a kőkemény, kérlelhetetlen fegyelemre épülő pedagógiai módszerrel megbukhat az edző.
Az egyik gyerek így érkezik az edzésre, a másik úgy, és azonnal változtatnom kell. Az alapok hasonlóak, de sokkal rugalmasabbnak kell lenni, mint akkor, amikor Kati néni és Öcsi bácsi a fénykorát élte.
Kati néni a vagy megszoksz, vagy megszöksz módszert alkalmazta?
Nem vette figyelembe, ha volt valami problémánk. Ma, ha jön egy tizenhat éves kislány, hogy nyelvvizsgára megy, gondolkodás nélkül elengedem. Nagy dolog, hogy több lesz ezáltal. Nekem erre lehetőségem sem lett volna. Rugalmasabbnak, megértőbbnek kell lenni, és sokkal többet beszélgetek velük. Ha látom, hogy nem megy úgy, az első résztáv után odamegyek és érzem, még nem meri mondani, hogy mi a baja, de aztán csak kihúzom belőle, hogy három dolgozata volt aznap, és nem erőltetem tovább. Elküldöm inkább hosszút evezni, mert tudom, hogy úgy másnap használható lesz. Kati néni ilyet sosem csinált velünk. Az is igaz, hogy mi nem voltunk ennyire leterhelve az iskolában.
A mostanában kirobbanó sportbotrányoknak is hasonló mozgatórugói voltak. Az úszók is azért emeltek szót, hogy tessék meghallgatni minket, versenyzőket is! Az autokrata szemléletnek a sportban vége?
Változni kell a korral, és az a szövetség vagy edző, aki erre nem képes, annak vége. Van, amit én is a régi reflexek mentén oldanék meg, de nem tehetem. Már nem lehet. Új utakat kell keresni. Mondjuk, én ebben szerencsés alkat vagyok, mert keresem és ki is próbáljuk az újdonságokat. Kati nénivel ellentétben azonban én megbeszélem velük. Fontos, hogy a versenyző tudja, mi történik vele. Bár ők még nem felnőttek, de felnőttként kezelem őket. Ha megérti, hogy mi történik vele, jobban el tudja fogadni, magáévá teszi és jobban is teljesít.
Az MTK-nál megbecsülnek?
Igen. Most megvagyok, de a nagyobb tervek már itt vannak a fejemben.
Miről ábrándozol?
A legújabb felszerelésekről, az új sporttudományos eredmények használatáról, hogy profi szakemberektől tanulhassak. No és ezeket eredményekben viszontlátni.
Érzed a tanítványok szeretetét?
Mind a tíztől. Aki ide kerül, annak elmondom, az én szememben mindenki potenciális olimpiai bajnok, azaz mindenkivel egyformán törődöm. A másik fő vezérelv, hogy én sem felelhetek meg mindenkinek. Ha valaki úgy gondolja, hogy nem tetszik a stílusom, túl sokszor szólok rá, vagy éppen nem szóltam rá elégszer, és úgy érzi, nem fejlődik, az el fog menni.
Látod már valakiben az új Kőbán Ritát?
A csoportomban remek csapathajósok vannak, de egyes klasszissá egyikük sem érett. Még nincs bennük az elengedhetetlen átütőerő, de megtanítom nekik. Van két-három olyan versenyzőm, akiből lehet egyes menő, de még fiatalok, 14-18 közöttiek. Be kell lássam ugyanakkor azt is, nem lehet mindenkiből olimpiai bajnok. Tisztában kell lenni a képességeikkel, de abból megpróbálom a maximumot kihozni. Én technikamániás vagyok, mert tudom, mi volt rossz és jó az én mozgásomban. Tudom, ha jobb technikával eveztem volna, többet segítettek volna e téren, jobb eredményeket értem volna el.
Mi az álmod edzőként?
Hogy többet érjenek el, mint én.
Magasra teszed a lécet.
Mondjuk ez tény: a mi generációnk volt az első, aki nőként elindított valamit a magyar kajak-kenu sportban. Tagja lehettem Magyarország első olimpiai bajnok női négyesének, én vagyok az első egyéni női olimpiai bajnok kajakos, először voltam 200-as világbajnok, egy csomó mindent először érhettem el. Aztán, látod, már hárman is felülmúltak. Janics Natasa, Kovács Kati háromszoros olimpiai bajnok, Kozák Danuta még őket is überelte, ő már ötszörös, úgyhogy nem kívánok nekik lehetetlent. Mondjuk, akad, amit eddig még senki sem tudott felülmúlni:
De ennyi. Pont. Nem teszek mögé semmilyen jelet. Csak simán jólesik az én kis lelkemnek, hogy valamiben első lehetek még mindig.
Végképp letettél róla, hogy markánsabban megjelenjél a magyar kajak-kenuban? Szövetségi oldalon például?
Most még igen. Meg akarom tanulni a szakmát. Bő két év van még csak mögöttem.
Majd, ha meglesz az első nagy eredmény?
Két év közös munka után korosztályos Eb-érmeket nyertek a versenyzőim. Az azért biztató. Már most tudom, hogy lesz olimpikon versenyzőm. 2024-re biztosan.
Figyelik a szövetségben a munkádat?
Pozitívak a visszajelzések, mert két év alatt gyakorlatilag a semmiből értük mindezt el, holott ez a sport olyan, hogy öt-hat év kell, míg érezhetően át tudsz állítani egy mozgást vagy hozzáállást. Most jön még csak a java, mert azt mondtam nekik, a harmadik évben kezd látszani igazán a munka gyümölcse.
Összefoglalva az elmúlt tizenöt évedet: a choppert egy tízéves Seatra, az inárcsi házat egy erzsébeti albérletre, a hat lovat egy kutyusra és tíz tanítványra cserélted. Komplett az életed, boldog, elégedett vagy?
Igen. Sokat kaptam ettől a sporttól, most én adhatok vissza. Ha a tanítványaim nyernek, persze még elégedettebb leszek. Együtt sírunk, együtt nevetünk.
