Egyszer örök hűséget fogadott egy lánynak, aki izomsorvadásban szenvedett. Szerették egymást, míg a halál el nem választotta őket, Krisz hét évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig. Hosszú ideig gyászolta őt, és bár nem volt könnyű, de Attila rengeteg szálat elvarrt, amellyel emlékeihez kötődött. Tavaly több alkalommal járt a kórházban, majdnem minden betegségéből kigyógyították, egy nagy gondját kivéve.

Társat szeretne, mert egyedül élni nem jó.

Miután még a szíve is megerősödött, és jobban van, mint valaha, házassági hirdetést adott fel, és arra kért mindenkit, hogy ossza meg a Facebookon, hogy megtalálja azt, akivel szeretné az életét leélni.

Az egyébként író Attilával szegedi otthonában beszélgettünk, szerelemről, gyerekekről, könyvekről és az életéről.

Az ember 45 évesen már nem úgy vág neki egy kapcsolatnak vagy egy kapcsolat lehetőségének, mint 18 évesen, mert gondol egy csomó mindenre, amire korábban nem gondolt volna, magyarázza hirdetésének részletességét.

Szinte minden lehetőségre van egy elképzelése, amivel alkalmazkodni tudna választottjához. Mivel éppen nem szerelmes, ezért objektíven látja a kapcsolatokat, nem rózsaszín szemüvegen keresztül.

Az érzéseket viszont legalább annyira fontosnak tartja, mint az objektivitását, szerinte a szerelmet nem mi választjuk és nem racionális döntéseinken múlik, hanem ránk talál. Ha az érzés már megvan, akkor jöhet a racionális gondolkodás, hogy mihez kezdjünk ezzel az érzéssel.

Eleve nem árt – ami nem jön mindig össze -, ha mind a ketten érzik a szerelmet, mert kapcsolat csak abból lesz.

Több ezer emberhez eljutott nősülési szándéka

4700-an megosztották a hirdetést, nagyon sok szépet és kedveset írtak hozzá, szerintem ez nagyon klassz. Csak tudod, nekem egy megosztás kell. Az a bizonyos. Szóval nem megosztásokra vadászom, hanem egyvalakit keresek.

Adódik a kérdés, milyen is legyen az, akit keres. Hozzá hasonlót, olyat akinek szintén vannak a mozgásában korlátai, talán vele jobban megértik majd egymást.

A mozgássérültek csoportjairól Attilának vannak tapasztalatai, szerinte elég fárasztó tud lenni az ilyen emberek társasága is, de nem zárja ki, hogy jövendőbelijét közöttük találhatja meg.

Az a helyzet, hogy a fogyatékosok is annyifélék, ahányan vannak, szóval ha például te készítesz egy riportot egyikükről, hogy milyen klassz házakat épít gyufaszálakból, akkor lehet, hogy te leszel az első, aki rányitotta az ajtót fél éve, és borzasztóan örül neked!

Attilának is volt olyan időszak az életében, amikor nem találkozott hónapokig senkivel, ezeket az időszakokat az írásnak szentelte.

Ha netán egy mozgássérült lány jelentkezik a hirdetésre, uccu neki, ez nem szempont.

Nem él a múltban, de építkezik rá és nem tagadja meg

Az izomsorvadásos embereknek nehéz érteni a beszédét, mert az arcizmaik is sorvadnak. Feleségével, Krisszel sosem volt ilyen problémája, mindig jól értette kedvese szavát, meséli Attila, amikor arról kérdezem, hogyan ismerkedtek meg. Az író szerint az is nagy tévedés, hogy az ebben a betegségben szenvedők arckifejezéseit sem lehet megérteni.

Krisszel megélt élményeit párhuzamba állítja egy olasz film, a „Könnyített szolgálat” drámájával. A történet szerint a filmben egy fiatal fiú egy olyan izomsorvadásos lánynak segít, aki egész nap mozdulatlanul ül a kocsiban, állát a kezével támasztja. De ha az kicsúszik alóla, előrebukik és megfulladhat. Krisz szerencsére sosem került olyan helyzetbe, hogy ne kapjon levegőt, ha nem volt pontos a támasztéka, de Attila éveken keresztül segített neki felülésben, helyzetváltoztatásban és mozgásban.

Segítség nélkül az utolsó éveiben magatehetetlen lett volna. Idővel megtanulta, hogy az előrebukott vagy hanyatt esett lánynak milyen korlátai vannak, és hogyan képesek együtt megmozdítani őt.

Beszélgetésünk idejére engem is beültet egy kocsiba, magyarázza, hogyan csúsztassam előre talpamat a földön, anélkül, hogy felfele irányba képes lennék erőt kifejteni, így érzékelteti, milyen volt Krisz mozgása.

Az izomsorvadásnak az a titka, hogy majdnem meg tudod mozdítani a kezed, de mégsem. Két ujjamat adtam neki, és éppen annyi erő kellett hozzá, hogy felhúzza magát. Ezt megcsináltam tízszer, ezerszer, tízezerszer. Úgy mozgattam Kriszt, mint egy pingponglabdát. Az az egy százalék erő hiányzott hozzá, amit adtam, de anélkül nem ment semmire.

Majdnem szerelem

Tizenöt éves korában Attila szanatóriumba került fél évre. Itt ismerte meg az akkor tízéves Katinkát, élete másik fontos szereplőjét.

Bármennyire ettől lehetne kerek a történet, nem tudom elmondani neked, hogy ez a kislány milyen volt. Az összes arcvonását látom magam előtt, de nem tudom szavakba önteni, regényíró létemre ez az egy van, amit nem tudok szavakkal kifejezni. Azonnal, első látásra halálosan beleszerettem. Tíz napig együtt voltunk sülve-főve, azután ő hazament, és onnantól se kép, se hang.

Huszonhét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra találkozzanak. Katinkából addigra asszony és anya lett, volt már egy majdnem felnőtt fia és egy kislánya, akiket egyedül nevelt. A felelevenített kapcsolatból erős barátság alakult ki, és egy kicsit annál is több. Egy nap felkerekedett Attila, elment hozzá és megkérte a kezét. A nő igent mondott. Azonban nem sikerült a kapcsolat, csak rövid ideig voltak együtt, mert az asszonyból hiányzott a szerelem.

Ekkortájt Attilánál több betegséget diagnosztizáltak, például krónikus obstruktív légúti betegséget, ám olyan szintre hozták állapotát, hogy az író ma már hosszú távra mer tervezni. Az orvosok szívbetegséget is találtak nála, de meggyógyították. A rövid együttlét során az asszony és a gyerekek juttatták arra a felismerésre, hogy

neki igazán család kell.

Nehéz ez a műfaj

Két éve már találkoztam egyszer Attilával, akkoriban gyerekregényt írt Gabiról, egy tetőtől talpig eleven kislányról. Összeismertetett bennünket, fotóztam Gabit, hogy az elkészült könyvet illusztrálni tudja majd. Az írás nem olyan egyszerű és megfogható folyamat, inkább alkotás.

Még mindig nem írtam meg azt a könyvet, annyira nehéz az a műfaj, hogy csak tapogatózok, nem írtam még azelőtt gyerekeknek szóló könyvet.

A barátság Gabival azonban egy tartós kapcsolat az író életében, sőt a kislánynak is van a szerepe a párkereső hirdetésben.

Évekkel ezelőtt ismerte meg a kislányt, ő volt az első, aki felébresztette benne a gyerek utáni vágyat. A ritka találkozások ellenére hosszú időt töltött az íróval, mialatt édesanyja dolgozott, ő és anyósa vigyáztak rá. Attilának nagyon hiányzott, amikor nem látta a lányt, egy idő után úgy érezte, hogy szinte fizikailag fáj neki, hogy nincs gyereke, mi több, talán nem is lesz.

Ha már egyszer tudod, mit szeretnél, mindent megteszel érte

Ekkor az internetes társkereső oldalak nézegetésébe kezdett, de csalódnia kellett. Azonban ezzel egy időben az örökbefogadási feltételeknek is utánajárt.

Krisszel nem akartunk gyereket, nem is lehetett volna, mindkettőnk betegségét örökölte volna. Ha valaki egyedüli szülőként jelentkezik, a gyermekre várakozók listájának végére kerül, de rákerül.

De tudja, anyára is szüksége van egy gyereknek.

Attila a mai napig Krisz édesanyjával él egy fedél alatt, a nő szerint Attilának meg kellene nősülnie. Kapcsolatuk kiegyensúlyozott, még a társkereső hirdetést is felolvasta neki a férfi, támogatja őt elképzeléseiben.

Az egész élet az övé, fiatal még!

Irodalom

Attila sci-fi-t írt régebben, manapság ifjúsági irodalomban utazik, Szabó Magda könyvei ihlették meg, a Kissy regénynek stabil olvasótábora van. A legutóbbi rész megírása közel egy évig tartott, az olvasók alig várták a megjelenését, kérdésekkel zaklatták az írót, mikor lesz már készen. Az eredetileg novellának indult regény ifjúsági problémákkal foglalkozik, pedofil bűnözők és egy fiatalokból álló csapat harcáról szól.

Tíz évvel ezelőtt kezdett bele Attila, a teljes regény cselekménye hét évig tart 2021-re lehet teljesen kész.

Az írás mellett olvas, szociális munkásokkal, gyermekáldozatokkal beszélget, tanul ezektől az emberektől, hogy regényéhez példákat merítsen.Könyvében két olyan eset is van, ami tényleg megtörtént, de ezeket alaposan kiszínezve ültette át az irodalomba. Egy tizenhét éves lány mesél arról, hogyan zaklatta őt egy nála jóval idősebb, hatvanhárom éves férfi. A másik esetben nyilvános Facebook-vitába keveredett egy Kiss László, korábbi úszókapitányt védő emberrel. Az író véleménye szerint az, hogy sokakat megtanított úszni, még nem egy nagy nemzeti erény egy erőszaktevő esetén.

Mit akarunk az ilyen emberektől? Kulturált civilizációban megkérjük őket, hogy legyenek szívesek a gyerekeinktől és asszonyainktól tartani a három lépés távolságot, mert nem bízunk meg bennük többé.

Beleírta őt is a Kissy-be, sőt, mivel iszonyúan pofátlan alaknak tartja magát, úgy nevezte el, hogy Ladislas Petit. Csak az nem ismer rá, aki nem akar.

Egy biztos, a nagy Ő nincs köztük

Negyven új ismerőse lett Attilának, mióta a hirdetés megjelent, nagy részük azonban férfi vagy családos nő. Nem azért keresték fel, hogy a hirdetésre jelentkezzenek, hanem azért, mert megtetszett nekik az író szövege, és nagyon jókat beszélgettek. Egyedülálló hölgyek is írtak neki, de hogy igazi jelentkező akadt-e köztük, az nem derül ki egyik pillanatról a másikra.

Van köztük olyan, akinek a körülményei jelenleg nem teszik lehetővé, hogy új kapcsolatban gondolkozzon, és vannak olyanok is, akik még bizonytalanok az ismerkedést illetően.

Olyan komoly jelentkező még nem akadt, akivel mindketten komolyan gondolnánk.

A személyes találkozás fontos, viszont a feleségével minden úgy alakult ki, hogy nem találkoztak, hónapokig beszéltek előtte telefonon és e-mailben. Már több mint egy éve ismerték egymást, amikor kiderült, hogy szeretik egymást, de még mindig nem találkoztak. Aztán eltelt még fél év, azalatt Krisz befejezte a főiskolát. Attila segített megírni a szakdolgozatát is.

Az első találkozáskor Attila ment a lányhoz, és amikor megállt a mentőautó a ház előtt, Attila megkérte a mentősöket, hogy nyissák ki az ajtót, mert nagyon meleg van odabent. Valójában azért tett így, hogy végre lássák egymást egykori nagy szerelmével, életükben először.

Attól félt, hogy azt mondom, csukják be az ajtót és vigyenek vissza. Én is attól féltem, hogy azt mondja, hogy csukják be és vigyenek vissza. Engem kivettek a mentőből, behoztak, és aztán együtt éltünk hét évet és nyolc hónapot. Soha nem veszekedtünk, voltak ugyan parázs vitáink, de soha nem bántottuk egymást. Valami ilyesmit tervezek most is, azzal a különbséggel, hogy nem hét évre és nyolc hónapra, hanem örökre.