A Csendes-óceán délnyugati részén fekvő, alig negyedmillió lakosú Vanuatu hetvenöt szigete azok négyezer éves történelme során már látott néhány furcsaságot: itt létezett a világ első, nemre és fajra való tekintet nélkül általános választójogot biztosító állama, Franceville, majd a földdarabokat a XIX. században a britek és franciák vették közös ellenőrzés alá.
A második világháborúban a szigetek katonai támaszpontként működtek, sőt, egyikük, Espiritu Santo adott otthont az amerikaiak első számú utánpótlásbázisának, négy repülőtámaszpontnak, az óriási repülőgép- és hajójavítóknak. de még a csendes-óceáni egységeket is innen irányították.
A háború éveiben egyidejűleg akár negyvenezer katona is állomásozott itt, így Hawaii után ez volt az amerikai hadsereg második legnagyobb bázisa. A zavartalan élethez és a folyamatos utánpótlásszállításhoz viszont óriási készleteket kellett felhalmozni, melyek a háború végével egyszerűen feleslegessé váltak.
1945 nyarán tehát ott ültek a katonák a töménytelen ruha, étel, sör, Coca-Cola, bulldózerek, dzsipek ezrei és fegyverhegyek mellett, és tanácstalanul fogták a fejüket, hiszen mindezek hazaszállítása iszonyú drága lett volna, ugyanakkor a katonáknak minél hamarabb el kellett hagyniuk a szigetet.
Az amerikaiak így a készlet egy részét megvételre felajánlották a francia és brit erőknek, akiknek azonban eszük ágában sem volt azokat megvenni, tudván, hogy a katonák távozása után azokat úgyis hátrahagyják, és ingyen rátehetik a kezüket. Az eladók persze átláttak a blöffön, így fura döntést hoztak:
A helyiek – akiknek korábban már kijutott a katonák bőkezűségéből, a sátrak mellé rakott holmikat és konzerveket szabadon elvihették – azonban mindezekért a brit gyarmati vezetőket okolták, hiszen egyes szemtanúk azt állították, hogy az amerikaiak igenis megpróbáltak konyhai eszközöket, ételt, italt, fát és fegyvereket a helyiekre hagyni, de a britek azt azonnal elkobozták, és elégették, vagy egyszerűen csak a tengerbe dobták, az azokat elfogadó szigetlakókat pedig megbüntették.
A felszerelés óceánba dobásának immár hetvenegy éve, de a dollármilliókat érő, immár korallokkal bőven benőtt tárgyak és járművek azóta is a fenéken fekszenek, és a függetlenségét 1980-ban kivívott ország egyik legfontosabb idegenforgalmi látványosságainak számítanak.
