Élet-Stílus

Ördögűzés a valóságban: nem fiatal papnak való meló

Teljesen véletlenül csöppent a démonokkal vívott földi harc kellős közepébe huszonhét évvel ezelőtt Vincenzo Taraborelli. Ma ő Róma egyik legfoglalkoztatottabb ördögűzője. A 79 éves katolikus pap azonban hiába keresi az utódját. Azt mondja, a fiatal papok félnek a munkájától.

„Ez itt egy megszállt nő. Erősen tartják, a szája nyitva van, a testéből apró ördögök másznak elő. Éppen megszabadítják” – mutatja a római temploma falára festett, XVIII. századi freskót Taraborelli atya a BBC riporterének.

Azt mondja, amikor először vett részt ördögűző szertartáson, fogalma sem volt róla, mit csinál. Egy barátja kért tőle segítséget, ő mondta végig, hogy mit csináljon. Azóta mesterré vált, a legkeresettebbé. Hetente háromszor végez ördögűzést a Vatikán közelében álló temploma egyik hátsó, ablaktalan szobájában. Sokan keresik, gyakran harminc ember is naponta.

fotó: Youtube
fotó: Youtube

„Amikor valaki eljön hozzám, arra kérem, hogy először keressen meg egy pszichológust, vagy egy pszichiátert. Mielőtt ördögűzésbe kezdenénk, látnom kell a szakvéleményt. Rengeteg lélekgyógyászt ismerek, sokszor ők maguk küldik hozzám a pácienseiket.”

A kis szoba egyik oldalában hatalmas polcos szekrény húzódik, angyalszobrok százaitól roskadozva. Van egy fiók, tele édességgel, amiből az atya minden vendégét megkínálja. Ott van a falon a pecsétes, hivatalos dokumentum, ami igazolja, hogy Vincenzo Taraborelli szakképzett ördögűző. Mint a diploma, egy pszichiáter rendelőjében.

Az atya megmutatja a saját példányát a Katolikus egyház ördögűző rítusai kötetből. Ragasztószalagcsíkok tartják össze, hogy ne hulljon lapjaira. Az atya az asztalon egy halom papír között találja meg a feszületet, amit a szertartásokon használ.

A legemlékezetesebb ügye, egy házas asszonnyal volt, akit tizenhárom éven át kezelt. „Egy sátánista férfi meg akarta szerezni magának a nőt, de az visszautasította. Erre a férfi azt mondta, hogy ezért megfizet, és attól kezdve, hetente kétszer ártó, csábító mágiát használt ellene.”

fotó: Youtube
fotó: Youtube

Amikor a nő elment Taraborelli atyához, az ördögűző imádkozni kezdett mellette. Az asszony egyfajta transzba esett, majd trágárul szidalmazni kezdte a papot.

„Onnantól biztos voltam benne, hogy meg van szállva. Ahogy folytattam a rítust, a nő egyre rosszabbul lett. Amikor azt mondtam az ördögnek, hogy Jézus nevében távozzon, az asszony öklendezni kezdett, és kis fémtűket hányt. Egyszerre mindig ötöt. De hányt hajcsomókat, apró köveket és faszilánkokat is. Most azt gondolja, hogy ezek nem evilági dolgok, de nagyon is ezen a világon történtek.”

A katolikus valláson belül teljesen elfogadott annak a hite, hogy valakit démonok szállhatnak meg. Néha ezzel magyaráznak felfoghatatlan gyilkosságokat. Amikor július 26-án két iszlamista berontott egy normandiai templomba, hogy halálra késeljék a papját, a 85 éves Jacques Hamel atya azt kiabálta támadói felé: „távozz, sátán!” Ezt a felszólítást használják az ördögűző szertartásokon is. Ferenc pápa, elismerve a francia pap mártíromságát, az öt éves várakozási időt mellőzve, már októberben elrendelte Hamel atya szentté avatásának elindítását.

Fotó: Youtube
Fotó: Youtube

A katolikus egyházon kívül azonban sok a kételkedő. Szerintük a démonok, és az úgynevezett megszállottság, középkori babonák, azok pedig, akik azt állítják, ördög bújt beléjük, egyszerűen pszichés betegek. Taraborelli atya viszont a szkepticizmusban nem hisz.

„A nem hívők az ördögben sem hisznek, de aki hisz, az tudja, hogy a sátán létezik, hiszen ott áll fehéren-feketén a szentírásban. De elég, ha megnézzük a világot napjainkban. Soha nem volt még rosszabb. A brutális erőszak, amit például az ISIS visz véghez, egyszerűen nem emberi.”

A római ördögűző nem akarja abbahagyni a hivatását, de nem is tehetné. A mobilja folyton csörög, és nincs, akinek átadhatná a stafétát. A fiatal papokat nem vonzza az, hogy órákat töltsenek ablaktalan szobákban, és ördögűző rituálékat végezzenek zavarodott híveken.

„Mondtam a püspöknek, hogy senkit sem találok, aki csinálná. A legtöbben félnek. Igen, még a papok is félhetnek. Ez egy nehéz élet.”

(BBC)

(Az illusztrációként használt fotók, pillanatképek Federica Di Giacomo LIBERAMI című, az ördögűzésről szóló dokumentumfilmjéből.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik