Azon túl, hogy szeretünk mindenfajta flashmobot, kedden volt a Nemzetközi Előbújás Napja, így ez különösen fontos, mert jó páran, akik az LMBTQ-tábort erősítik, még családjuk, barátaik előtt is rejtőzködnek, folyamatos frusztrációban élve.

Ez a nap és maga a megmozdulás is, elsősorban nekik szólt, hogy erőt merítsenek a már előbújtak történeteiből.

Egy kis magyarázat következik a szervezőktől:

“Az előbújás az a folyamat, amely során felismerjük, elfogadjuk, majd másokkal is megosztjuk, hogy a többségitől eltérő a szexuális orientációnk és/vagy a nemi identitásunk. Előbbi fogalom a vonzódásainkat határozza meg, míg az utóbbi azt, hogy milyen neműnek érezzük magunkat. A „bujkáló,” „rejtőzködő” jelzőket főleg ilyen kontextusban, de általánosan is használják arra, ha valaki elrejti valamely tulajdonságát, identitását, viselkedését vagy csoporthoz tartozását.”

“Egy tavalyi felmérés szerint Magyarországon az emberek csupán 14 százaléka tud arról, hogy ismerősei között vannak leszbikus, meleg vagy biszexuális emberek, és kevesebb, mint 5 százaléka tud arról, hogy van transznemű ismerőse. Az ismeretség nagy hatással van az elfogadásra is: meleg, leszbikus, biszexuális és transz emberek ismerősei több mint kétszer annyian támogatják az egyenlő házasságot, mint azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy környezetükben csak heteroszexuálisok és nem transznemű emberek élnek. Ezért fontos felhívnunk a figyelmet az előbújás fontosságára.”

Azért is fontos ez, mert a flashmob közönsége, a téren várakozó emberek meghallgattak néhány személyes történetet, és bár vannak néha toleranciagondjaink, a jelenlévőkre úgy tűnt, ez nem igaz. Fotóztak, mosolyogtak, tapsoltak.