Fent, a norvég hegyekben még júliusban is megmarad a hó, de ahogy a repülőgép közelít a cél felé, a hegyek szinte függőlegesen beleszakadnak a tengerbe és egy teljesen másik világ tárul az utazó szeme elé. Ahogy a pilóta bedönti a Boeinget, és csinál egy 90 fokos, szűk fordulót a fjord felett, a verőfényes napsütésben a szárazföldön minden élénkzöld, a tenger pedig valószínűtlenül kék, rajta mindenütt fehér hajók úsznak.
A moldei reptér kifutója szinte a tengerbe épült – a rávezető fények már konkrétan a vízben állnak. A repülőút Oslóból kevesebb, mint egy óra, de autóval egy laza, nyolcórás túra lenne. Pedig ez még egyáltalán nem a világvége. Azt amúgy Nordkappnak hívják, és az európai kontinens legészakibb pontja; repülővel még öt óra lenne, autóval pedig bő 1800 kilométer az út észak felé, erre érdemes lenne rászánni legalább két teljes napot. Na, de egyelőre oda nem megyünk.
Az nem is jó kifejezés, hogy nem a világvége. Molde júliusban sokkal inkább világvárosra hasonlít, akkora a nyüzsgés. Tele vannak a szállodák és éttermek, és szorosan állnak kikötőben a jachtok és vitorlások is. Bár hivatalosan a városnak és környékének csak 25 ezer lakója van, ilyenkor hirtelen tömeg lesz. Molde felkapott üdülőhely – nem mostanában lett az, már Henrik Ibsen is itt szeretett vakációzni –, a hagyományos, 1961 óta megrendezett jazzfesztivál pedig még rátesz egy lapáttal.
Indulás előtt gondosan pakoltam a bőröndbe kapucnis pulóvert és esőkabátot, mert tartottam tőle, hogy hideg lesz, vagy inkább esni fog. Érkezésünk előtt pont két hétig esett egyfolytában, de a jazzfesztivál szervezőinek legnagyobb örömére kisütött a nap, és a második nap délutánjára csaknem 30 fokos meleg lett. Nem csoda, hogy megtelt a strand, és már nem is tűnt buta ötletnek megmártózni a tengerben. A tenger hőmérséklete persze nem hasonlítható a Balatonhoz, kell némi bátorság hozzá, de a skandináv időjárásnak is megvannak az előnyei.
Először is minden zöld, de tényleg, még a hagyományos norvég épületek tetejét is fű borítja. A mi éghajlatunkon, vagy akár a kedvelt mediterrán nyaralóhelyeken nincs ehhez foghatóan dús vegetáció, egész egyszerűen nincs hozzá elég csapadék. A jazzfesztivál egyik fő helyszínén, a romsdali skanzenben (Romsdalsmuseet) is olyan vastag és puha volt a gyep, mint egy szőnyeg, nem csoda, hogy mindenkinek kedve támadt leülni rá.
A másik csodálatos dolog, hogy nyáron elképesztően hosszúak a nappalok, este 11-kor még éppen szürkület van. És mi mást csinálhatna az utazó a hosszú, világos estéken, mint hogy élvezi az egyébként tényleg világhírű norvég gasztronómia remekeit: ilyen remek, krémes hallevest, tengeri herkentyűket vagy épp egy jó rénszarvas-bélszínt ribizlilekvárral.
A tenger természetesen hajózásra csábít, nekünk, magyaroknak különösen nagy élmény vízre szállni. Norvégiában ennek mindenféle formája rendelkezésre áll: az óriás komptól a legkisebb csónakig. Aki akar, végighajózhat a fjordon egy motoros jachttal, és közben bömböltetheti a Rammsteint, hogy mindkét parton jól hallják – ezt ismerjük Magyarországról is, csak autóval csinálják a Nagykörúton.
Lehet persze viking hajóval is csónakázni, legalábbis egy replikával, amibe már motort is szereltek, hogy elvigyen Håholmen szigetére. Az apró földdarabon egykor halászfalu állt, ami ma már étteremként és szállodaként működik, de meg lehet persze nézni az alapító, Ragnar Thorseth hajójának maradványait is. Ez szintén egy viking replika, amivel híres norvég felfedező 1975-ben átvitorlázott Amerikába.
A norvég táj egyszerűen lenyűgöző, van benne valami ősi vadság. Pont emiatt egészen különlegesek azok a helyek, ahol az ember hozzá tudott tenni valamit. Moldétól egy órányira van például a Trollstiegen nevű, kanyargós hegyi út és kilátópont, amit érdemes tiszta időben felkeresni, és kilépni a vízesés fölé. De ha ez felhőben lenne, még mindig kipróbálhatjuk a világ legmenőbb útvonalát, az Atlanterhavsveient.
A 64-es út ezen szakasza csak alig több mint nyolc kilométer, de lényegében az Atlanti-óceánba épült: az apró szigetekre és zátonyokra hat hidat húztak fel 1989-ben, hogy összekössék a szárazföldet Averøy szigetével. Az így létrejött kanyargós útszakaszt az évszázad norvég építményének választották, és már önmagában turistalátványosság, nyáron szinte lehetetlen helyet találni a két végén lévő parkolókban. A lenti videó látványosan mutatja, milyen gyönyörű:
A videót a TINGH Kommunikasjon készítette. Nem, nem véletlen, hogy egy Ford hasít keresztül a hídon: a 24.hu munkatársa is az autógyár új modelljének, az Edge-nek a bemutatóján járt Norvégiában, amiről a Vezess.hu-n olvashat bővebben.
