Élet-Stílus

15 rendőr ugrott rá egy fiatal nőre, mert póráz nélkül sétáltatta chihuahuáját

A bécsi rendőrség hatóság elleni erőszak miatt indított eljárást a 24 éves nő ellen.

Az eset még június 17-én történt az osztrák főváros Floridsdorf nevű kerületében, de csak most számolt be arról az osztrák sajtó. A nőt először három rendőr állította meg, miközben az Emily nevű kutyáját, egy chihuahuát sétáltatta. „A három rendőrnő megkérdezte, hogy van-e nálam póráz. Mondtam, hogy nem és felvettem Emily-t” – mondta el nő a Heute című lapnak.

A nő elmondása szerint a rendőrök „provokálni kezdték” és meglökték. Ekkor a kutyája a földre esett és elszaladt. „Amikor utána akartam menni, a földre löktek” – mondta el a nő. Egy rendőrség szóvivő elmondása szerint a rendőrök ekkor erősítést hívtak, és 12 rendőr jelent meg a helyszínen. A kialakult lökdösődésben három rendőr megsebesült és a nő ellen súlyos testi sértés gyanújával indítottak eljárást.

A nő a gyanúsításra reagálva közölte, hogy a rendőrségi jelentés csak a rendőrök szemszögéből mutatja be az esetet, és egy szemtanút sem idéznek, pedig volt pár ember, aki látta, hogy mi történt –mondta el a nő ügyvédje. A kutyatulajdonos az eset óta szorongástól szenved, és „nehéz szívvel”, de meg kellett válnia kutyájától, aki egy menhelyre került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik