Az első példányok több másik, eddig ismeretlen fajjal együtt 2010-ben bukkantak fel egy spanyol halászhajó mélytengeri hálójában, innen kerültek beható vizsgálatra a Smithsonian trópusi kutatóintézetébe, valamint a Csendes-óceáni Cápakutató Intézetbe.
Az intézet egyik diákja, Victoria Vasquez több, mint egy éven át dolgozott a faj pontos leírásán, valamint a később feltűnő példányokat is megvizsgálta, így a kutatók biztossá váltak abban, hogy tényleg a mélytengeri cápák közé tartozó lámpáscápák új fajára találtak. A cápatámadásokért felelős fajokhoz képest ezek aprók, az eddig talált leghosszabb hím 32,5 centiméter, a leghosszabb nőstény pedig 51,5 centiméter hosszú volt.
A legtöbb mélytengeri cápa a megtalált új fajhoz hasonlóan sötétbarna, vagy fekete, hogy beolvadjanak a három-négyszáz méteres mélységben már igen fényszegény óceánba. Más, hasonló mélységben élő állatokhoz hasonlóan a lámpáscápák is biolumineszcensek, tehát a szentjánosbogárhoz hasonlóan élénkzöld fényt bocsátanak ki, de nem teljes testfelületükön, így leginkább egy feketébe öltözött japán nindzsára emlékeztetnek. Vasquez négy unokaöccsével – akik közül a legidősebb tizennégy, a legkisebb pedig nyolcéves volt – együtt találta ki a faj nevét, mely végül
Tudományos neve azonban ennél is menőbb: Etmopterus benchleyi. Peter Benchley a Cápa című 1974-es regény szerzője, mely Steven Spielberg 1975-ben bemutatott, három Oscart érő A cápájának alapjául szolgált.
