Kálmán király óta tudjuk, hogy a bűbájos, vámpírszerű, éjjelente állati alakot öltő embert is evő strigákba hinni badarság. Mivelhogy nem léteznek. A valódi boszorkányok, rontók, bűbájosok, a maleficák viszont valós veszélyt jelentenek, őket “a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék törvény eleibe”.
És a középkor nem emberségéről volt híres – aki más volt, azt a társadalom kivetette, büntette. Ennek szomorú nyomára bukkantak vatikáni régészek a Genova melletti Albenga középkori temetőjében.
Köveket hordtak rá
A pontos kormeghatározás még hátra van, így csak annyit tudunk, valamikor a IX-XV. században élt az a lány, akinek maradványait most találták meg. Halála idején 15 éves lehetett, mindössze 140 centi magas. Kicsi, törékeny.
A régészek feltételezik, bár biztosan nem állítják, hogy még életben volt, amikor máglyára vetették. Ezután elhurcolták a temetőbe, majd szó szerint belökték a sírgödörbe – ez jól látszik a maradványok helyzetéből. Mielőtt elföldelték, nehéz köveket dobáltak rá.
Mindezek alapján arra lehet következtetni, boszorkánnyal állunk szemben. Őket szokás ugyanis úgy eltemetni, hogy később még véletlenül se kelhessenek ki a sírból. Például a kövek súlya miatt. Ugyanitt korábban egy 13 éves “boszorkánylány” maradványait tárták fel.
Ha beteg, boszorkány
Csontjaik alapján megállapítható, hogy mindkét lány erős csontritkulással és vérszegénységgel küzdött, valamint alultápláltak voltak. Magyarul apró, sápadt, gyenge teremtések voltak, folyton fáradtak, “élettelenek”, és gyakran el is ájulhattak. Ez pedig sok lehetett a közösségnek, amely nem talált logikus magyarázatot erre az állapotra.
Vagyis de, talált, a korban sajnos nagyon is kézenfekvő magyarázatot: boszorkány! Ha emellett valakinek a tehénkéje épp nem adott tejet, vagy lesántult egy ló, készen is állhatott a boszorkányper.
Ez így vicces, de a “tömeg” hozzáállása annyira nincs is messze a valóságtól:
Nyomók Magyarországon
Magyarországon szerencsére nem kísérte a nyugat-európaihoz hasonló hisztéria a boszorkányok ténykedését, de persze azért hazánkban is fel-fellobbant alattuk a máglya. A magyar népi hitvilág igen tarka velük kapcsolatban, főként gyógyító, rontó és természetfeletti képességeik által ismertek.
A régmúltban ismert lehetett egy vagy több lény, amely fő tevékenysége az éjszakai rontás volt. Ezek lehettek a “nyomó” lények, amelyek nem konkretizálódnak, hanem csak személytelenül “nyomják az embert”. A boszorkány szó török eredetű, a jelentése pedig: nyomó. A legutóbbi időkben a hazai és nyugat-európai hatások keverékeként létrejött a boszorkány jól ismert alakja: csúnya, öreg, összenőtt szemöldökű asszony, néha férfi.
A gyakorlatban eleink előszeretettel tartották boszorkánynak a rendezetlen életű vagy elmebeteg embereket, a bábákat és a természetfeletti képességekkel felruházott gyógyítókat.
