A rossz hír, hogy ezzel egy időben, több olyan tünet is megjelent a magyar diskurzusban, melyről már vita zajlik Nyugaton. Ezek a tünetek például a stigmatizálás, a kinyilatkoztatás és a szexizmus, mely nem csak a férfiak részéről működik. Ezt a blogbejegyzést azért fordítottam le magyarra, hogy lássuk, egy kanadai feminista feminizmus kritikáját, és vitát generáljak a kérdésben.
Innentől szó szerint idézem a kanadai bloggert:
A fehér feminista.
Én egy fehér feminista lennék, de be kell, hogy valljam, úgy gondolom, a fehér feminizmus egy hatalmas baromság. Fehér feministák alatt olyan fehér bőrű, heteroszexuális, egészséges nőket értek, akik a feminizmus gyakorlására úgy tekintenek, mintha azáltal jobbak lennének mindenki másnál. A fehér feminizmus kizáró, elnyomó, és csak továbbront a hátrányosan megkülönböztetett nők helyzetén. Továbbá, a fehér feminizmus egy jellemzően nyugati jelenség, vagyis a fehér nők számára érhető el a legtöbb felszólalási lehetőség, forrás és médiamegjelenés, és általában őket tekintik a feminizmus szószólóinak. Elméletileg, ha valakit igazán foglalkoztat az egyenlőség, ezeket a kommunikációs lehetőségeteket arra kellene használnia, hogy felerősítse a színes bőrű nők hangját. A gyakorlatban azonban a fehér felsőbbrendűség itt is jelen van. A fehér feministák sokszor elfelejtik, a bőrszínükkel járó kiváltság mennyire megkönnyíti, hogy átgázoljanak a színes bőrű nőkön, miközben hevesen vívják a patriarchátus elleni harcaikat.
Itt áll pár olyan gyakorlat és gondolkodásmód, melyekkel a fehér feministáknak azonnal fel kellene hagynia.
Az a meggyőződés, hogy a marginalizáció mindenhol ugyanolyan mértékű.
A fehér feministák szeretnek arról beszélni, hogy ők tudják, miről van szó, mert már átélték. Ők már megtapasztalták a szexizmust, a nőgyűlöletet. Kimaradtak az előléptetésekből, fütyültek már utánuk az utcán és folyton unalmas fickók süketelését kellett hallgatniuk a bulikban. Ezek a fehér nők már évek óta ott gubbasztanak a feminizmus lövészárkaiban, és mint megfáradt nagyapáink, ők már bizony mindent láttak, amit lehetett. Minden elnyomás alatt élő nő helyzetét átérzik.
Kár, hogy mégsem. Együttesen ható elnyomó erők érik azokat a nőket, akik melegek, transzneműek, különböző etnikai hátérrel rendelkeznek, vagy fogyatékkal élnek, ezért a nők elnyomásának egy teljesen más, és erőteljesebb módját élik át. Az az állítás, hogy valaki csak azért, mert nő, azonosulni tud minden kirekesztettel, nem csak erősen túlzó, de hiányos tudásról is árulkodik. Ha tetszik, ha nem, például a bőrszínnel, származással, szexuális irányultsággal együtt járó kiváltságok befolyásolják azt, hogyan viszonyulnak egy-egy nőhöz az emberek.
Ne csak a fehér nők határozzák meg, hogy milyen nőnek lenni és ne akarják ezt elmagyarázni a színes bőrűeknek.
Annak a hirdetése, hogy mind egy csapatban harcolunk.
A fehér feministák úgy képzelik, hogy mind együtt küzdünk a patriarchaizmus hatalmas, vicsorgó szörnye ellen, és ha egyszer győzelmet aratunk, minden varázslatos lesz és a világ problémái megoldódnak. Ezt azzal a homályos fejtegetéssel magyarázzák, hogy a patriarchátus megsemmisítésével véget ér majd a rasszizmus a transz-, és homofóbia, és minden társadalmi betegség. Bár arról nem számolnak be, hogy valójában hogyan megy ez végbe, csupán megtörténik.
A fehér feministák általában olyan társadalmi ügyeket támogatnak, amelyek a leginkább a heteroszexuális fehér nők javát szolgálják, és nem értik, miért kifogásolják, hogy nem foglalkoznak a nagyobb mértékű marginalizációt elszenvedő nőkkel, például a feketékkel, vagy a transzneműekkel. Így hangzanak a válaszok erre a jelenségre:
“De hát, ugyanabban a csapatban vagyunk. Azt hittem, egy oldalon állunk, hisz mindannyian nők vagyunk, nem?” A sorok közül pedig az szűrődik ki, hogy először mindenkinek a fehér nők sérelmeinél kell segédkeznie, és egy nap majd talán ők is segítenek a többieken.
Még biztosan nem gondolkoztak el azon, vajon miért nekik jutott a szerep, hogy meghúzzák a különböző “oldalak” közti határvonalakat, vagy meghatározzák, ki melyik csapatban áll.
Fotó: Europress/Getty Images
Eszmefuttatások a hidzsábról, burkáról és szelektív abortuszról.
Minden fehér feministának a háttérben kellene maradnia, ha a hidzsábról esik szó. Valóban dicséretre méltó, ha ezek a nők a választás lehetőségét hangoztatják a terhességgel kapcsolatban, de igazán csöndben maradhatnának, ha egy nő úgy dönt, hogy ő eltakarja a haját.
Valószínűleg úgy gondolják, hogy a kendőt viselő nők el vannak nyomva, még ha kedvesen és türelmesen is a tudtukra adják, hogy ez nem így van. A fehér feministák ezt náluk jobban tudják, mert ők már dobtak le magukról hasonló láncokat. Úgy hiszik, a kendő viselését a kultúrájuk vagy a vallásuk erőlteti rá ezekre a nőkre, és ha ők ezt máshogy hiszik, már az ő gondolkodásukat is átható nőgyűlölet beszél belőlük.
Miért lennének a fehér nők felvilágosultabbak más nőknél? Egyáltalán nem azok.
Továbbá, azzal, hogy megmondják egy nőnek, milyen ruhadarabot kell hanyagolni a ruhatárából, azzal pont az önrendelkezését nyirbálják meg. A nők választási lehetőségeinek korlátozása egyáltalán nem áll összhangban a feminizmussal.
Annak a feltételezése, hogy minden szexmunkás szánni való, az életbe belekeseredett nyomorult.
Ez a hozzáállás nem csupán a fehér feministák sajátossága, de nagyon elterjedt a körükben.
Ilyeneket hangoztatni olyan, mintha azt mondanánk: “Hiszek abban, hogy a nők képviselhessék magukat, döntéseket hozhassanak a saját életükkel kapcsolatban, kivéve, ha a szexmunkáról van szó, mert ebben az esetben vagy kihasználják ezeket a nőket, vagy ők a saját nemüket eláruló, önutáló alakok, akiket csak a férfiak figyelme érdekel.”
Úgy látszik egy nőnek joga van meghozni a saját döntéseit, kivéve, ha bizonyos feministák ezzel nem értenek egyet.
Ilyen környezetben azonban másvalaki kényszeríti őket.
Továbbá, az ilyen nézetek szerint a szexmunkásokat akkor is “meg kellene menteni”, ha ők valójában elégedettek azzal, amit csinálnak. A “felszabadító” prostitúcióellenes törvények azonban csak tovább mélyítenék a marginalizációt, és nem nyújtanának biztonságot a szexmunkások számára.
Hol itt a nőpárti nézőpont?
Érvelések amellett, hogy most már csak a nők helyzetére kell koncentrálnunk, mivel az elnyomás többi formáját sikeresen megszüntettük.
Igen, Patricia Arquette idei Oscar-beszédére gondolok.
Ezt a beszédet már számtalan kritika érte, és rengetegen elemezték, ezért nem szeretném sokáig boncolgatni, de muszáj vele előhozakodnom. Azzal, hogy azt mondja “minden meleg és színes bőrű, akikért harcoltunk, harcoljon most már miértünk”, mintha arra célozna, hogy a meleg és színes bőrű emberek közül egy sem nő. Továbbá, komolyan el kellene olvasnia egy könyvet, vagy bármi mást ebben a témában, mert a rasszizmus, a homofóbia, a transzfóbia korántsem szűnt meg. Végül pedig, Patricia Arquette egy fehér nő, aki egész élete során élvezhette a kiváltságaiból származó előnyöket, nem kellene megmondania más marginalizált csoportnak, hogyan cselekedjen.
A hozzászólásai bizonyára jó szándékúak voltak, de nagyon is károsak tudnak lenni. A fehér feministák ontják magukból az ilyen megjegyzéseket majd ingerültek lesznek, mikor megkérdőjelezik az efféle állításokat.
És máris a lista 2. pontjánál vagyunk.
Fehér feministák! Ez egy felhívás, hogy sürgősen szabaduljatok meg az ilyen nézetektől. Az egyenlőség nem arról szól, hogy felküzdjétek magatokat a létra csúcsára, hogy ugyanúgy bánhassatok a többiekkel, mint amilyen rosszul a fehér férfiak bántak veletek. Egymást kell felsegítenünk, egymás hangjait kell megerősítenünk, és hagynunk kéne mások számára, hogy nyilatkozzanak róla, akarnak-e minket a csoportjukban látni. Ahogy Flavia Dzodan mondta, ha egy feminizmus-felfogás nem interszekcionális, vagyis nem veszi figyelembe a többszörös megkülönböztetés létezését, akkor sajnálom, de teljes baromság.
