Élet-Stílus

Démonok miatt akarta halálra éheztetni nevelt lányát

bántalmazás (bántalmazás, )
bántalmazás (bántalmazás, )

Egy hétre egy üres lakásba zárta a hétéves gyereket, mert azt hitte démonok szállták meg.

Elmeorvosi vizsgálat, azt követően pedig minden bizonnyal börtön vár majd arra a maláj nőre, aki bezárta, majd egy teljes héten át étlen-szomjan tartotta hétéves nevelt lányát. A kislány, Siti Yeoh, akit anyja azért büntetett ilyen kegyetlenül, mert úgy hitte démonok szállták meg, a rendőrségi jelentés szerint kis híján éhenhalt az üres lakásban.

A 40-es éveiben járó asszony, Ziana Avi, azután vált a paranormális dolgok megszállottjává, hogy hozzáment monstani férjéhez, az 50 éves Awalhoz, a lány vérszerinti édesapjához. “Biztos volt benne, hogy a kislányt démonok szállták meg, és mindent megtett, hogy kiüzze őket Sitiből” – nyilatkozta az egyik, a családot jól ismerő szomszéd. A 43 éves Kak azt is hozzátette, eltűnése előtt rendszeresen látta a kislányt, egy alkalommal még azt is megjegyezte nevelőanyjának, hogy túlságosan sovány.


Kép forrása: mirror.co.uk

“Egyszer, amikor áthívtak magukhoz vacsorázni, Ziana elárulta nekem, azért nem ad Sitinek enni, mert az étel nem a kislány testét, hanem a benne lakó démonokat táplálják” – mondta, majd hozzátette, azért nem fordult azonnal a rendőrséghez, mert remélte, szomszédasszonya furcsa mániája magától elmúlik majd.

Csakhogy nem így lett. A kegyetlen nő ezután egy üres lakásba zárta a kislányt, és napokig felé sem nézett. Végül a kislány iskolájának tűnt fel Siti hiánya, ők riasztották a rendőrséget is. Mikor a hatóságok rátalálták a gyerekre, már alig ért. “Ha csak egy nappal is később mentünk volna, már nem tudtunk volna segíteni rajta” – nyilatkozta a nyomozás vezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik