Élet-Stílus

Halott apjának köszönheti, hogy sikerült lefogynia

A 62 éves nő hosszú évekig képtelen volt megszabadulni csokifüggőségétől. Egy síron túli üzenet változtatta meg az életét.

Az ötgyermekes brit édesanya, Sheila Carne két év alatt több mint 50 kilót fogyott, és állítása szerint boldogabb, mint valaha, miután komolyan vette régóta halott édesapja figyelmeztetését. A 62 éves asszony a Mirror című brit lapnak elárulta, noha egész életében súlyproblémákkal küzdött, csak két éve érzett először elég erőt magában, hogy szembenézzen a dologgal.

„Soha nem voltam nádszálkisasszony, de arra büszke vagyok, hogy sokáig sikerült megoldanom, hogy megtartsam a súlyomat. A lejtőn húsz évvel ezelőtt indultam el, egy tartós hátsérülés miatt” – mondja az asszony, aki akkoriban ápolónőként dolgozott egy idősotthonban. „Onnantól kezdve erős fájdalomcsillapítókon éltem, és bár korábban aktív életet éltem, menni sem nagyon tudtam.”

A sérülése miatt Sheila csak bottal tudott közlekedni, ideje java részét pedig a kanapén, a tévé előtt töltötte. „Magamba fordultam, és szinte semmi nem érdekelt. Akkoriban szoktam rá az édességekre, mert a csokitól legalább kis ideig úgy éreztem boldog vagyok.” Csakhogy a mozgásszegény életmód, no, és a rengeteg édesség megtette a hatását, Sheila súlya meredeken elindult felfelé, nem sokkal később pedig elérte, sőt meg is haladta a 120 kilót.


Kép forrása: mirror.co.uk 

„2010-et írtunk. Akkoriban gyűlöltem magam, gyűlöltem tükörbe nézni, és elegem lett abból, hogy szinte az összes ruhámat kihíztam” – Sheila ekkor kért először segítséget. „Csatlakoztam a Plymouthban levő Weight Watchers csoporthoz. Egy olyan közösséghez, ahol szakemberek segítségével a résztvevők közös erővel csinálják a fogyókúrát.”

A program sikeres lett: Sheila súlya csökkenni kezdett, ám az asszony a sikeren felbuzdulva otthagyta a csoportot. „Azt hittem, innentől kezdve egyedül is képes vagyok a fogyásra, de tévedtem.” Sheila nem sokkal később visszaesett: újra az édességekbe, és a rágcsálnivalókba temetkezett, és 2012-re éppen annyi kilót nyomott, mint a fogyókúrája elején.

„Aztán egyik nap édesapámmal álmondtam, aki akkor már évek óta halott volt. Pontosan emlékszem rá, hogy az álmomban azt mondta, ha így folytatom, mire betöltöm a 60. születésnapomat, megyek utána” – meséli az asszony, majd hozzáteszi, az álom erőt adott neki ahhoz, hogy leszokjon a csokoládéról és alapjaiban változtassa meg az életét. “Két év alatt ötven kilót fogytam, és a tendencia folytatódik. Ha elgyengülnék, akkor csak ránézek a mobilom háttérképére, amin én vagyok, évekkel ezelőtt, és máris tudom, mi a helyes teendő. Soha többet nem szeretném úgy elhagyni magam, mint a betegségem elején” – zárta Sheila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik