Élet-Stílus

Így menthetünk madáréleteket

madár (tavasz, veréb, )
madár (tavasz, veréb, )

Fontos, hogy segítsünk táplálékhoz jutni az itt telelőknek, de ne feledjük: kenyérmorzsát nem szabad az etetőbe rakni.

A téli madáretetés fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Minden évben számos madárfaj telel Magyarországon, amelyek túlélési esélyei jelentősen növelhetők a madáretetők kihelyezésével – közölte a szervezet az MTI-vel.

Az MME kommunikációs munkatársa, Orbán Zoltán az MTI-nek hangsúlyozta, hogy minden madárfaj téli etetése fontos természetvédelmi tevékenység, Magyarországon ugyanakkor a cinege- és verébfajtákat lehet a leggyakrabban megfigyelni a madáretetőknél.

Kenyérmorzsát ne adjunk

Az MME útmutatása szerint a különböző olajos növényi magvak és ezek keverékei (napraforgó, köles, dió, földimogyoró) mellett az állati zsiradékok (szalonna, faggyú, cinkegolyó) és a gyümölcsök (elsősorban alma) is fontos téli táplálékai a madaraknak.

A szervezet kiemelte azt is, hogy semmiképp se helyezzünk ki az etetőkbe kenyérmorzsát, mivel az napokig vagy hetekig is állhat elfogyasztatlanul, és ha a madarak ezután eszik meg, az könnyen gyomor- és bélgyulladáshoz, végső soron pedig pusztuláshoz vezet.

Az MME egy kettős évfordulóra is felhívta a figyelmet: idén 125 éve jelent meg Bornemissza Zoltán A hasznos madarak védelméről című ismeretterjesztő könyve, valamint idén 100 éve halt meg Herman Ottó, A madarak hasznáról és káráról című könyv szerzője. A két szerző kulcsszerepet játszott a madárvédelem és a téli madáretetés magyarországi meghonosításában és terjesztésében.

Orbán Zoltán szerint ma minden korábbinál fontosabb, hogy a madárvédelmi tevékenység folytatódjon, ezért is bátorít az MME mindenkit a téli madáretetésre és a Madárbarát kert programban való részvételre.

A Madárbarát Kert program 2002-ben indult, mára több mint 5500 regisztrált résztvevője van, köztük több mint 100 óvoda és iskola. A program lényege, hogy csekély anyagi befektetéssel és egyszerű módszerek elsajátításával – így etetők, itatók, odú és műfészek kihelyezésével és fenntartásával – bárki természeti megfigyelések élményéhez juthasson.

A téli madáretetésről és a Madárbarát kert programról számos információ, tanács és videofelvétel elérhető ide kattintva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik