Talán az elszántság miatt, de sokkal kevesebb hülye gondolatom volt az első edzés előtt, mint arra az Első Edzés előtt számítottam, és a fejemben sem játszottam le szörnyű jeleneteket arról, mi minden történik majd velem. Izgultam, hogyne izgultam volna! Szimpatikus lesz-e az edző, én szimpatikus leszek-e neki, mennyire vagyok puhány és elég lesz-e a szabócenti ahhoz, mérjünk egy csípőt.
Mi nem történt? Amikor beléptem a terembe, nem állt meg a zene, nem fordult mindenki felém és nem kezdtek el hangosan röhögni úgy, hogy közben ujjal mutogattak rám. A pultnál álló csaj nem szólított Dagadéknak és nem volt lekezelő. A többi csaj nem súgott össze a hátam mögött és nem nagyseggűztek le, nem röhögtek ki az öltözékem miatt és nem temették az arcukat a tenyerükbe, mikor elsétáltam mellettük.
Ez nem feltétlenül azért nem történt meg, mert megvilágosodott lények járnak az edzőterembe, hanem azért, mert a látszat ellenére tényleg mindenki saját magával van elfoglalva, és erről egy hét múlva már saját tapasztalattal is rendelkezem majd.
A terem óriási, tele számomra – egyelőre – ismeretlen fémdögökkel. És tükörrel. Meglepően hideg van benn, ez elsőre furcsa, de a következő alkalommal már mindent értek. Kevesen vannak, ezt betudom annak, a délelőtti órákban kevesebben edzenek, mint este. Anita, az edzőm halk szavú, vékonynak tűnő, de hihetetlenül izmos lány, ritmikus sportgimnasztika versenymúlttal. Most a Testnevelésire jár és gyerekekkel foglalkozik.
Az edzés első része ismerkedéssel telt, a szó hivatalos értelmében: leültünk egy asztalhoz, és együtt kitöltöttünk egy tesztet. A sok kérdés azt igyekezett feltárni, mennyire élek tunya életet és feltérképezte az általános egészségi állapotomat. Persze ehhez őszintén kell válaszolni és nem érdemes azt hazudni, tavalyelőtt még félmaratont futottunk két tízkilós súlyzóval a kezünkben és egy viharlámpával, ami máshova volt akasztva. Pár perc múlva úgyis kiderül, hogy nem. A többi kérdés az étkezési szokásaimat firtatta, azt is, érzek-e nyomást, szorító érzést a mellkasomban mozgás után, szokott-e légszomjam lenni és volt-e, van-e valami problémám a vérnyomásommal? Meg kellett saccolnom, hány kalóriát fogyasztok el egy nap, és mennyi időt töltök naponta gyaloglással. Leírtam, mi nem tetszik a testemen, mit akarok átformálni magamon.
Teszt közben beszélgettünk, megnyugtattam Anitát, nem kapok hisztérikus rohamot, ha két hét múlva nem mutat nyolc kilóval kevesebbet a mérleg, és nem szándékozom a cél érdekében vattapamacsokat nyelni ebéd helyett. Tisztában vagyok magammal, a 164 centimhez soha nem tartoznak nyakig érő, hosszú combok, az edzéstől hosszabb nyakam sem lesz, és nőni sem fogok, de izmos, erős és hájtalan adott körülmények között is lehetek.
A célkitűzés nem a fogyni mindenáron, hanem a testem erősítése és formák átalakítása. Ez hétköznapi nyelven körülbelül úgy hangzik, kisebb segg, izmos és nem hájas comb, lovaglóháj eltüntetése, konyhás néni felkar megerősítése, kapaszkodó és hátiháj megszüntetése. Ezenkívül szeretnék futni hatvan percet anélkül, hogy a paprikavörös fejem öt perc után szétdurran. Ámen.
A célmeghatározással meg is voltunk, irány, megnézzük, miből építkezünk, azaz milyen erőnléti állapotban vagyok. A futópadok a terem hátsó részén vannak (na, tessék, mindenki előtt el kell sétálni, és most mindenki látja a hatalmas hájas valagam, blöe) és ez volt az a pillanat, mikor bizonyossá vált: a lehető legokosabb dolog volt tőlem, hogy személyi edzőhöz fordultam. Szóval, a futópad. Ha bárki úgy képzeli el a futópaddal való első találkozást, az úgy van, belibbenünk a terembe, ruganyos léptekkel végigsuhanunk a többi izzadtan nyögdöső szerencsétlen előtt, felszökellünk rá és hihetetlen könnyed mozdulatokkal, unikornist megszégyenítő kecsességgel galoppozásba kezdünk, nos, nem!
Nemhogy futni, gyalogolni is nehéz rajta, úgy tántorogtam, mintha be lennék rúgva, mint az albán szamár. És vigyázni kell, se túl elöl, se túlságosan hátul ne legyünk, középen, úgy, szépen, jó, most elengedheted a kapaszkodót, vigyázz, vigyázz, inkább kapaszkodj! Ezenkívül, amerre a fejünkkel fordulunk, azt követi a lábunk, ja és leszállni se egyszerű, most mondom. Az csak egy dolog, hogy az egyik lábunkkal kilépünk a szélére, a másik megy ám tovább! Jó negyedórás szerencsétlenkedés után kezdtem belejönni. És még mindig csak sétálok rajta, nem futok, jegyzem meg újra.
Átszédelegtem a terem másik sarkába, túl sok jóra nem számítottam a bordásfal láttán, de félelmeim – akkor még – alaptalanok voltak, sőt. Itt kaptam az első dicséretet. A tesitagozat nem múlt el nyomtalanul, helyesen csinálom a törzskörzést, nem lóg a karom, döntés-hajlítás megvan. Nem vicc, nagy előny, van, akinek a törzskörzést is meg kell tanítani, csak azután következhet a bemelegítés. Örülök, majd rögtön elbízom magam: évek óta meg se moccantam és csinálok hatvan hasprést. Hö!
Jó, hát három perc múlva azonnal belehalok egy másik gyakorlatba, de ahhoz combizom kéne, nekem meg csak combhájam van. Eddig tartott a pünkösdi királyság. De nem csalok. Csinálom. Semmi megerőltető. A gyakorlatoknak laikus szemmel néha semmi értelme, van, hogy csak sétálok, Anita pedig figyel. Jobbra dőlök meg balra dőlök. Biztos vagyok benne, hogy tücsök koma hegedül valahol a sarokban.
Négy hét múlva, majd három hónap múlva újra megcsináljuk ugyanezeket a gyakorlatokat, és Anita kiértékeli. Jaj, most jön a centi! Váll, mell, csípő, derék, comb. Legyen elég annyi, a combom kerülete valaha a derékméretem volt. Anita fiatal kora ellenére hihetetlenül tárgyilagos. Őszinte, de nem kíméletlen. Heti két edzéssel kezdünk, és nem hűbelebalázs módjára, mert a mozgásszegény életmód és a rengeteg ülés már kikezdte a testem: nemcsak a tartásomon kell javítani és erősíteni a hátam, a hátizmokat, de a combizmok belül rövidültek, oldalt viszont megnyúltak, emiatt a térdem kissé befelé fordul. Még nem feltűnő, de a szakértő szem már látja. Ezt korrigálnunk kell, erősítéssel, és sok nyújtással. Az alsó hasizmom gyakorlatilag évekkel ezelőtt megszűnt, a terhesség már csak hab volt a tortán, ide is erősítenünk kell. A többi? Lesz egy kis kardió, lesz egy kis comb, lesz egy kis fenék, lesz egy kis minden, mosolygott a bajsza alatt Anita, de megnyugtatott, akkora gáz azért nincs, a bírós parasztlány ott dörömböl a zsír alatt, és ugyanolyan bika, mint volt.
Jó érzésekkel sétálok kifelé, Anita a következő alkalomra már az edzéstervvel jön, és belekezdünk. Úgy igazán.
Átöltözöm, leadom a kulcsot, elköszönök és úgy szaladok le a lépcsőn, mint Rocky. Lélekben az is vagyok. Az öt kitöréstől, amit az erőnlét felmérése miatt csináltam, másnap nem bírok lábra állni. Az első futás? Öööö…. jövő szombaton kezdem. Most olyan hideg volt….
